Európa Liga

Meglesz a Fradinak a főtábla? Szavazás!

Csütörtökön jön az év mérkőzése a Ferencváros számára, eldől, hogy 15 év után ismét európai csoportkörben játszhatnak a zöld-fehérek.

Néhány óra múlva következik a magyar klubfutball elmúlt éveinek egyik leginkább várt mérkőzése avagy a rekordbajnok Ferencváros 15 év után ismét kiharcolhat egy nemzetközi kupaszereplést.

Fotó: fradi.hu

A zöld-fehérek sokak számára csalódást okoztak egy héttel ezelőtt, és nem is feltétlen a 0-0-s eredmény, sokkal inkább a pocsék játék miatt. Az már az odavágón is látszódott, a litván Suduva nem képvisel komoly játékerőt, ám amit tud, azt fegyelmezetten és szervezetten játssza.

Na persze az igazán fontos 90 perc csak most következik, a Groupama Aréna közönsége előtt pedig kiválóak a Fradi esélyei.

"Teljes elánnal készülünk, hiszen az elmúlt 15 év legnagyobb meccse előtt állunk. Tudjuk, mekkora lehetőség ez a klubnak, a csapatnak és a szurkolóknak. Mindent megteszünk a győzelemért, ez a kötelességünk. Az év legfontosabb mérkőzése vár ránk, az EL kapujában állunk, mindenkinek meg kell szakadni a pályán, a szívünket, lelkünket ki kell tenni. Harcot várok, mindegy, hogyan, de tovább kell jutnunk – nyilatkozta a fradi.hu-nak Lovrencsics Gergő, az FTC csapatkapitánya. "Nagyon nagy pluszt jelent a hazai pálya, egy fantasztikus szurkolótábor áll mögöttünk. Szeretnénk boldoggá tenni őket, hiszen ez azt jelentené, hogy elértük a célunkat és mi is boldogak lehetünk. A nehéz pillanatokon átsegít majd a hangulat, a stadion atmoszférája. Azt kérjük tőlük, hogy ugyanolyan lelkesen és sportszerűen buzdítsanak minket, mint eddig. Az első perctől az utolsóig mindenkire szükség lesz, mert ez csak együtt sikerülhet!"

A fogadóirodák 1.40 körüli szorzón kínálják a hazaiak sikerét, míg a továbbjutásra továbbra is 1.25 - 1.30 körüli oddson lehet fogadásokat kötni.

A papírforma tehát a Ferencváros mellett szól, de mint tudjuk, a futballban nem sokat érnek az ilyen tényezők, csak és kizárólag az számít, hogy a pályán mit mutatnak a csapatok.

 

Szerinted sikerrel veszi az akadály a Fradi?

 

 

 

 

Szerinted főtáblás lesz a Ferencváros az Európa Ligában?x;