Sportfogadás

90 forintból nyert volna 16 milliót, aztán jött a VAR

Egy angol sportfogadó majdnem megcsípte a kis tétesek álmát, de csak pár másodpercig örülhetett. 185.000-es odds bánta.

A majdnem tökéletes tippsor.

Pénteken este ugyan már a harmadik forduló küzdelmei indulnak meg a Premier League-ben, de egy pillanatra tekintsünk vissza egy héttel korábbra. A szombati játéknap zárómeccse, azaz a Manchester City-Tottenham rangadó minden szempontból emlékezetesre sikerült, de egy angol sportfogadó agyába biztosan örökre beleégtek az utolsó minutumok. 

A hajrában 2:2-es állásnál ugyan meddő volt a City mezőnyfölénye, ám a 92. percben egy szöglet után Gabriel Jesus betalált, a bökkenő csak az volt, hogy a labda Aymeric Laporte kezén megpattanva került elé. Ünnepelni tehet nem igen volt alkalom, ugyanis a VAR-ellenőrzés után Michael Oliver érvénytelenítette a találatot. 

A Twitteren 'Ross' néven futó angol fogadót pedig egy ez az egy momentum választotta el attól, hogy egy kis apróból bombanyereményt csináljon, hiszen ötös kombiján ez az egy tétel úszott el. A fogadó minden kiválasztott meccsen azt várta, hogy mindkét csapat mindkét félidőben szerez gólt, ezzel pedig hihetetlenül magas, szám szerint 185.327-es oddsot generált.

A játékos 0.25 fonttal rakta meg a szelvényét, amely bő 45.000 fontot, azaz 16 millió forint körüli összeget hozott volna a konyhára!

Ritka nagy pech ez amelyhez hasonlót már sokan átéltünk. Persze nem mindegy, hogy mekkora összegről van szó, de az utolsó pillanatban elbukott szelvény érzése ettől még rendívül hasonló.

Kattints és töltsd fel legbalszerencsésebb szelvényedet, együtt talán könnyebb lesz megemészteni.

[3055753] 2019-08-17 18:30:00 Manchester City - Tottenham Hotspurx;