Bajnokok Ligája

Dollék megtréfálnák az Ajaxot

  • Tomihmv
megosztom

A korábbi Fradi-tréner csapata a tavalyi BL-elődöntőst fogadja. Komoly értékkel bíró tippet találtunk a meccsre.

Dollék megtréfálnák az Ajaxot. - Fotó: Twitter

Megkezdődik a Bajnokok Ligája playoff köre, ezen a héten az odavágókra kerül sor. A keddi mérkőzések közül jelen cikkünkben az APOEL Nicosia-Ajax mérkőzéssel foglalkozunk.

A ciprusiak némileg meglepetésre jutottak el idáig, hiszen ugyan a második körben a montenegrói bajnok nem okozott gondot nekik, a harmadik kanyarban a Qarabag már annál inkább. Hazai pályán meglepetésre 2-1-re kikaptak, majd a visszavágón még nagyobb meglepetésre 2-0-ra nyerni tudtak, így pedig a csoportkörért játszhatnak.

Azonban Fortuna nem volt kegyes Thomas Doll csapatához, hiszen a tavalyi Bajnokok Ligája elődöntősét, az Ajaxot sodorta útjába. Papíron nincs is túl sok esélye az APOEL-nek (a Trasnfermarkt portál szerint közel 16-szor erősebb a holland bajnok), azonban hazai pályán lehet keresnivalója.

A ciprusiaknak ugyanis jelenleg még csak a BL-re kell koncentrálniuk, a hírek szerint nincs komoly hiányzójuk, ráadásul az időjárás is a kegyeibe fogadja a csapatot, hiszen rekkenő hőség várja a feleket, az előrejelzések szerint Nicosián 13 fokkal lehet melegebb a meccsnapon, mint Amszterdamban.

bet365

Ami a vendégeket illeti, az Ajax egy parádés szezonon van túl, aminek köszönhetően a csapat két legjobbja, De Ligt és Frenkie de Jong eligazolt. Helyükre érkeztek ugyan új arcok, ám ők minőségben még nem közelítik meg a távozók szintjét, nem tudták felvenni az Ajax-ritmust.

Ugyanakkor az eredmények nem maradnak el, a PAOK ellen továbbjutott a holland bajnok a BL-ben, míg a bajnokságban három meccsen hét pontot gyűjtött, úgy, hogy 11 gólt lőtt. Azonban a gárda védekezése bőven hagy kívánni valót maga után, hiszen a görögök ellen négyszer, míg a három bajnokin háromszor kaptak gólt az amszterdamiak, és az ötből csak egy olyan meccsük volt, amit kapott gól nélkül le tudtak hozni.

A kicsit is erősebb gárdák ellen tehát rendre megingott a védelme a gárdának, de elől mindig megvoltak a lehetőségei, legalább kétszer valamennyi meccsén betalált az Ajax. Mindezekre most is nagy esély van, vagyis szerintünk nem lenne meglepő, ha mindkét csapat betalálna az odavágón, amelyre a bukmékerek kiváló szorzót kínálnak.

{"headTitle":"APEOL Nicosia - Ajax","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-08-20 21:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Mindkét csapat szerez gólt","odds":"1.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
[3143294] 2019-08-20 21:00:00 APOEL Nicosia - Ajaxx;
megosztom