Premier League

Ez lehet a legjobb tipp a MU-Chelsea-re

  • Tomihmv
megosztom

Ennél nagyobb meccsel, mint a Manchester United-Chelsea, nem is zárulhatna a Premier League szezonnyitó fordulója.

A korábbi játékoslegendák ezúttal edzőként feszülnek egymásnak. - Fotó: joe.co.uk

Vasárnap a Manchester United-Chelsea mérkőzéssel zárul az angol Premier League 2019-2020-as szezonjának első fordulója. A meccs teljesen háromesélyes, a bukmékerek a hazai pályán játszó Vörös Ördögök felé tolták el szorzóikat.

Igen csak csalódást keltő szezonon vannak túl a hazaiak, hiszen ugyan a BL-ben a negyedöntőig eljutottak, a bajnokságban mindössze a hatodik helyre futottak be, és a honi kupasorozatokban sem alkottak maradandót. Ennek ellenére elmaradt a komoly vérfrissítés náluk, Maguire és Wan-Bissaka nevét érdemes megemlíteni az új arcok közül, a távozó oldalon pedig Lukaku, Herrera és Valencia nevét fedezhetjük fel.

Solskjaer együttese tehát hátul megerősödött, míg elöl gyengült, már pedig a támadójátékkal igen komoly gondok voltak tavaly az Old Traffordon, főleg a szezon végén.

Az edzőmeccseken egyébként jól muzsikált a United, hiszen szinte mindig nyert, gólt alig kapott, viszont lőni sem lőtt túl sokat. Az biztos, hogy egy rangadón aratott siker komoly lökést adhatna a gárdának, főleg, hogy idén szinte csak a bajnokságra kell koncentrálnia, mivel az Európa Ligában a "másodhegedűsökkel" is sokáig eljuthat.

22bet

Ami a vendégeket illeti, a Chelsea-t korábban kizárták a nyári átigazolási időszakból, így csak a télen szerződtetett, viszont most csatlakozó Pulisic és a kölcsönből visszatérők jelenthetnek erősítést a gárdának. Ugyanakkor a csapat legnagyobb értéke, Hazard elhagyta Londont, míg mellette David Luiz is távozott, vagyis egyértelműen gyengült a gárda.

Rajtuk kívül Sarri (akivel tavaly bronzérmet, Ligakupa-ezüstöt és Európa Ligát nyert a Chelsea) is lelépett, helyette az ifjú titán Lampard állt a kormánykerék mögé. A klub korábbi legendája tavaly a Derbyt trenírozta, amellyel majdnem bravúrt hajtott végre, hiszen csak a Championship playoffjának döntőjében bukott el. Azonban mondanunk sem kell, hogy a két csapat irányítása között ég és föld a különbség.

Egyébként a vendégeknél is valami hasonló a helyzet, mint a hazaiaknál, hiszen egy rangadón aratott siker megadhatná az alaphangot a folytatásra, ami igen sűrű lesz. Jövő szerdán már Európai Szuperkupa finálét vív a Chelsea, de idén a Bajnokok Ligájában is érdekelt lesz, a honi kupasorozatokról nem is beszélve.

Mindezek tükrében egy igen óvatos mérkőzésre számítunk, vélhetően egyik fél sem kockáztat majd túl sokat. Döntetlen körüli eredményt várunk, azonban kimenetelre nem fogadnánk, így inkább kevés gólba fektetünk, ami nem lenne meglepő, hiszen a felek elmúlt 17 tétmeccséből 13-szor ült ez az under.

{"headTitle":"Manchester United - Chelsea ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-08-11 17:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Kevesebb, mint 2,5 gól","odds":"1.784","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}
[3055747] 2019-08-11 17:30:00 Manchester United - Chelseax;
megosztom