Darts

5.50-es oddson bolondok lennénk kihagyni a topformában dobó skótot

  • Cesc18
megosztom

A World Series of Darts pénteken és szombaton az ausztráliai Brisbane-ben teszi tiszteletét.

Pénteken megkezdi óceániai turnéját a World Series of Darts, amely során Brisbane-ben, Melbourne-ben és Hamiltonban láthatjuk a világ legjobb játékosait élesben. Minden állomáson 20 ezer angol fontot vághat zsebre a bajnok, ami négy győzelemért cserébe elég szép pénz. A főtáblát ugyanis szokás szerint 8 profi és 8 hazai harcos alkotja, így a végső sikerig négy ellenfelet kell kipipálni. 

Az első versenyre az ausztráliai Brisbane-ben kerül sor, melynek a    számai alapján az első számú favoritja a világelső Michael van Gerwen. A formák alapján azonban inkább Peter Wright és Rob Cross számít a két legesélyesebb dartsosnak, hiszen a hollanddal ellentétben, a skót és az angol is brillírozott júliusban. Előbbi zsinórban három versenyen nyert, míg utóbbi a World Matchplay trófeáját hódította el.

Van Gerwen viszont teljesen kiengedett júliusban és például az eddigi két World Series állomáson csak egy győzelmet jegyezett, ennek köszönhetően most nincs is a kiemeltek között. 

Ami a sorsolást illeti, a Wright, Cross, Van Gerwen trióból a skót kapta a legnehezebb ellenfelet, hiszen a hazaiak egyik legerősebb játékosával, Kyle Andersonnal kell megmérkőznie az első körben. Cross és Van Gerwen viszont egy ágra kerültek, tehát még mindig inkább Wright járt jobban a sorsolásnál.

A skót tényleg nagyon elemében volt júliusban és a World Matchplayen is klasszis teljesítmény kellett ellene. Nagyon motiváltan várja az óceániai túrát, ami ezeknél a tornáknál soha nem hátrány.

{"headTitle":"Brisbane Masters","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-08-09 11:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Végső győztes: Peter Wright","odds":"5.50","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
bet365

 

megosztom