Bajnokok Ligája

Ezt várjuk mi - tippek a Dinamo-FTC BL-meccsre

megosztom

Van-e esélye a Fradinak Zágrábban? Már az első meccsen eldől? Tippmestereink, szerkesztőink, tippeltek a meccsre.

Óriási csatára van kilátás kedd este Horvátországban, ahol a Dinamo Zagreb és a Ferencváros csap össze a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőfordulójának odavágóján. Az ütközettel kapcsolatosan már többször is értekeztünk, először akkor, amikor kijöttek az odavágó szorzói, és nagyon lenézték a magyar csapatot, majd legutóbb akkor, amikor megvizsgáltuk, hogy a fogadók mely pontos végeredményeket részesítik előnyben az első összecsapást illetően. Most pedig lássuk, szerkesztőink és tippmestereink hogyan vélekednek az odavágóról!

Vajon mire megy a Fradi Horvátországban? - Fotó: Twitter

varin

Azt jól láthattuk a Ludogorec ellen, hogy ha a Ferencvárosnak védekeznie kell, akkor azzal nincs gond. Rebrov mióta a zöld-fehérek kispadján ül, a stabil hátsó sort tekinti a legfontosabbnak, ez pedig egy olyan oda-visszavágós párharc első meccsén, ahol a Fradinak 1-2 gólon belül kell maradnia, kiemelten fontos. Szerintem egyáltalán nincs akkora különbség a felek között, de azt sem tartom lehetetlennek, hogy én misztifikálom túl ezt a Ferencvárost.

Jelenleg 1.72-1.74 körül fogadható a mieink +1.25 gólos ázsiai sikere, ami azt jelenti, még egy 1-0-nál vagy 2-1-nél is profittal távozunk. Ezúttal nem cifrázom túl a dolgokat, maradok egy ilyen sima fogadásnál.

Tipp: Ferencváros +1.25 @ 1.74    

 

Látogasd meg a Logibetet és nézd meg, mit tippelnek legjobb tippmestereink a mérkőzésre. Az előfizetési díj továbbra is havi 19 euró, amelyért minden tippmester minden tippjét megtekintheted!

Tomihmv

A Dinamo minőségibb csapat, mint a Ferencváros, ez tény, ráadásul a horvátok jóval nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkeznek, mint a mieink, arról nem is beszélve, hogy hazai pályán roppant erősek. Tavaly a Maksimir Stadionban az izraeli aranyérmes, a kazah bajnok, de még a Fenerbahce, a Trnava, a Plzen és a Benfica is fejet hajtott.

Mindezen túl érdemes kiemelni, hogy a Dinamo már jóval több tétmeccsen van túl, hiszen többek közt behúzta a Horvát Szuperkupát, háromszor nyert a horvát ligában, míg a BL-ben a grúz bajnokot ejtette ki. A hat tétmeccsén pedig mindössze egy gólt kapott (!), és mellé lőtt 15-öt. Ezzel szemben a Fradi halasztások sorozatát kérte az NB I-ben, a BL-ben viszont ment két kört, legyőzve a Ludogorecet és a Vallettát. Azonban a csapat védekezése nem túl acélos, valamennyi meccsén kapott legalább egy gólt a magyar bajnok. 

Egyértelmű, hogy melyik együttes a favoritja ennek a mérkőzésnek, azonban óriási presztízzsel bír a találkozó. A Fradinak csak akkor van esélye a továbbjutásra, amit már Varin kolléga is fejtegetett, ha egy maximum két gólt kap kedden, és a kevés lehetőségei közül ki tud használni legalább egyet. Így tehát Borítékolható, hogy Rebrov mester igen defenzív alakulatot küld pályára, az FTC próbálja majd tördelni a horvátok játékát, de vélhetően a hazaiak sem nyílnak ki, hiszen ők nagyon jól tudják, hogy egy ilyen, igen fontos nemzetközi kupameccs odavágóján hogyan kell játszani, főleg hazai pályán.

Mindezek tükrében személy szerint az under felé hajlok, azon belül is a 2,75-ös határra, ami úgy vélem, hogy egy igen magas line ehhez a találkozóhoz, mivel csak és kizárólag négy vagy több góltól veszíteném el a teljes feltett tétemet.

Tipp: Kevesebb, mint 2,75 gól @ 1.73    

 

22bet

gb1

Nehéz mit kezdeni ezzel a meccsel, hiszen a képlet és az oddsok alapján gyanúsan egyértelműnek tűnik a Dinamo győzelme. A horvátok az utóbbi négy hazai BL-meccsükből hármat úgy nyertek, hogy még gólt sem kaptak, de emellett is bombaformában kezdték az idényt. Mondjuk a Fradi sem panaszkodhat, hiszen nem csak az eredmények jöttek, de a mutatott játék is kielégítőnek nevezhető.

A Zágráb persze az eddigi legnagyobb falatnak ígérkezik, mégis úgy érzem, hogy kicsit lenézik az irodák a kilencedik kerületi egyesületet, amely reményeim szerint összehoz egy nagyon értékes idegenbeli gólt. A mi hálónk sem marad érintetlen, annyira azért nem vagyok optimista, a meglepetéseredmény viszont benne van a pakliban.

Tipp: Mindkét csapat szerez gólt @ 2.02     

 


Ti mire fogadnátok a Dinamo Zagreb-Ferencváros BL-selejtezőn?

 

[3123833] 2019-08-06 20:00:00 Dinamo Zagreb - Ferencvárosx;
megosztom