Német Szuperkupa

Vad oddsok a szombati Dortmund-Bayernre! Szavazzunk!

megosztom

Igazi csemegével indul az augusztus, ugyanis a Szuperkupában Németország két legjobb együttese csap össze.

A 2019-es német Szuperkupát augusztus 3-án, a Signal Iduna Parkban rendezik meg, ahol a Bundesliga- és Német Kupa-győztes Bayern München a Borussia Dortmunddal küzd meg a trófeáért.

A finálét az előző idény bajnokcsapata és a kupagyőztes vívhatná meg egymással, a Bayern München azonban mindkét sorozatot megnyerte, így a Bundesliga-ezüstérmes Borussia Dortmund lesz a bajorok ellenfele. A bukik alapján Lewandowskiék a meccs favoritjai, bár nem nagyon merték eltolni a szorzókat, így háromesélyben bárkire is fogadunk, szép szorzót kapunk sikerünk esetén.

fotó: archív

A BVB legutóbb 2014-ben nyerte meg a német Szuperkupát, akkor éppen a Bayern ellen ünnepelhettek a Signal Iduna Parkban, 2015-pedig a Wolfsburg verte el a münchenieket. Müllerék azóta viszont nem találtak legyőzőre, így sorozatban negyedszer vihetik haza a trófeát Münchenbe, amennyiben megverik legnagyobb riválisukat.

A mérkőzés a klubszezon első igazán komoly tétmeccse lesz, ezért több anyagban is foglalkozunk majd vele. Ebben a cikkben pár érdekes fogadási ötletet veszünk górcső alá a    kínálatából. 

A Szuperkupát övező megannyi érdekesség közül kiemelkedik, hogy Mats Hummels ismét a Darazsak mezébe bújva futhat majd ki a pályára. A válogatott középhátvéd Münchenben kezdte karrierjét, majd 2008-2016 között a Dortmundban játszott, hogy aztán három évre visszatérjen nevelőegyesületéhez. Ez a periódus is véget ért, miután a fekete-sárgáknak sikerül megszerezniük újfent, a váltás pedig érthető olyan szempontból, hogy a BVB-ben aligha lesz olyan komoly konkurenciája. 

Hummels ugyan nem áll nagy gólvágó hírében, bár a szögleteknél állandó veszélyt jelent az ellenfelek kapujára. A buki gólszerzős piacán így kicsit túlzásnak érezzük, hogy az utolsó helyre került - amennyiben ő töri meg a gólcsendet @41-szeres pénzt kaszálhatunk.

Persze sokkal reálisabb, hogy valamelyik támadó szerzi majd az első találatot - a legesélyesebb erre a Bajorok lengyel gólvágója, akire @3.6-os oddsot adnak. Az ellenfél nagyágyúja, a Barcelonától véglegesen leigazolt Alcácer tavaly 18 gólig jutott első Bundesliga szezonjában, ehhez képest ha ő lesz az első gólszerző, @6.00-szoros szorzót csíphetünk.

{"headTitle":"Borussia Dortmund-Bayern München","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-08-03 20:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Ki szerzi a mérkőzés első gólját? - Lewandowski","odds":"3.6","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Ki szerzi a mérkőzés első gólját? - Paco Alcácer","odds":"6.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Ki szerzi a mérkőzés első gólját? - Mats Hummels","odds":"41","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

Combosabb szorzókat találunk a büntetések piacain is. Amennyiben lesz tizenegyes a meccsen @3.2-es oddsot foghatunk, míg ha piros lapot villant fel a spori bármelyik játékosnak, megötszörözhetjük pénzünket. Ami biztos, hogy az eredmény alakulása fogja meghatározni a meccs hőfokát, így ezekre érdemesebb lehet élőben pecázni.

A lapokra visszatérve, ha megnézzük a felek utóbbi öt meccsét láthatjuk, hogy csak egy alkalommal került kiosztásra négynél több sárga, mégpedig az ominózus 3-2-es BVB sikerrel zárult tavalyi bajnokin. A mérkőzést amúgy a 35 éves Daniel Siebert vezeti majd, aki jellemzően előszeretettel nyúl a zsebébe, a reális forgatókönyv mégis inkább az, hogy nem éri el az ötöt a sárgák száma.

{"headTitle":"Borussia Dortmund-Bayern München","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-08-03 20:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Lesz büntető - igen","odds":"3.2","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Lesz kiállítás? - igen","odds":"5.00","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"},{"eventTitle":"Összesített sárga lapok száma - 4.5 fölött","odds":"2.30","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"449"}]}

A Szuperkupa döntőjének hagyományos beharangozójával szombaton délelőtt jelentkezünk, addig is szavazzatok, hogy szerintetek a Dortmund vagy a Bayern lesz a 2019-es győztes.

Melyik csapat nyeri a 2019-es német labdarúgó-szuperkupát?x;
megosztom