Európa Liga

Nem sok minden szól a Honvéd mellett

  • ivan
megosztom

Nincs könnyű helyzetben a Budapest Honvéd, miután hazai pályán 0-0-ra végzet a Craiova ellen.

Bár egy hazai pályán elért 0-0-s eredmény egy kétfelvonásos párharcban nem feltétlenül számít rossz eredménynek, a győri meccsen látottak alapján kijelenthetjük, hogy a Universitatea Craiova jobb csapat benyomását keltette, mint a Honvéd.

Éppen ezért lesz nagyon nehéz dolga a kispesti alakulatnak, mivel a román csapat hazai pályája komoly fórt jelenthet. A krajovai klubnak ugyanis egy 30 ezres, meglehetősen impozáns látvány nyújtó arénája van és mivel az előző körben is kilátogatott 15 ezer ember a selejtezős meccsre, számolhatunk azzal, hogy egy magyar ellenfél ellen igenis lesz 'hazai pálya előnye'.

Tovább redukálhatja a Honvéd esélyeit, hogy sárga lapok miatt hiányzik majd Gazdag Dániel és megsérült Nagy Gergő is.

Nehéz 90 perc vár Batik Bencéékre / honvedfc.hu

Mire érdemes fogadni?

Sajnos a Honvéd utolsó két meccsét elnézve, látható, hogy a góllövés és a helyzetkihasználás terén nagyon érződik a szezon eleji forma. Giuseppe Sanninónak mindenképpen ki kell találnia valamit, mert rúgott gól nélkül a továbbjutás szinte lehetetlen. A román csapat ugyanis hazai pályán aligha fog gól nélkül maradni, az idei szezon három tétmeccsén összesen hét találatot szerzett.

A nagy tét általában a jó foci ellensége, de ezúttal még a hőség is ronthatja az élményt. Romániában tegnap 34 fokban edzettek a csapatok, ráadásul a helyszíni beszámolók szerint a meleg beragad a stadion küzdőterében, így négy teljesítményű ventilátorral próbálják keringetni a levegőt. Ezeket a tényeket azért mindenképpen érdemes figyelembe venni a fogadásaink elhelyezésekor.

Az is biztos, hogy a Honvéd egy biztos védekezésből fog kiindulni ezen a meccsen, hiszen ha sokáig tudja tartani az állásait, akkor az egyre inkább neki kedvezhet.

A Craiova számára sem sürgős a helyzet, bár minél előbb kellene megszereznie a vezetést, hogy kézben tudja tartani a találkozót. Összességében egy küzdős meccset várunk, ahol a szép foci megint elmaradhat.

Bár a hazai kimenetelre elég nagy a sansz, azért 1.50-ért egy nemzetközi kupameccsen nem vennénk ki a végeredményt, így maradnánk inkább a góloknál. Túl sokat nem várunk, de túl keveset sem, így a 2-3 gólos verzió közel kettes szorzóért nálunk játszható. Ti mit gondoltok?

{"headTitle":"Craiova - Honvéd ","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-08-01 18:15","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Gólok száma 2 vagy 3","odds":"1.95","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/bet365/go","bookmaker":"23"}]}
[3065140] 2019-08-01 18:15:00 CS Universitatea Craiova - Honvédx;
megosztom