Európa Liga

Ilyen oddsért sajnos fogadnánk a Vidi ellen - íme a visszavágók számai

  • varin
megosztom

Háromból két esetben inkább a magyarok ellen fogadnánk az EL-visszavágókon.

Nem kell sokat várnunk, hogy kiderüljön, túléli-e bármelyik csapatunk az Európa Liga második selejtezőkörét, augusztus 1-jén már pályára is lép ismét a Vidi, Honvéd, Debrecen trió. Az első mérkőzések után néhány órával nem árt megvizsgálni a visszavágó szorzóit is.

 

A jövő heti visszavágó szorzói
   
  1 x 2
Vaduz-Fehérvár 3.46 3.20 1.93
Craiova-Honvéd 1.59 3.60 4.40
Debrecen-Torino 4.36 4.12 1.70

Nem lehet azzal vádolni a Fehérvárt, hogy gáláztak volna a Vaduz ellen a Panco Arénában, sőt ha a liechtensteini csapat kibrusztolta volna az ikszet, arra sem lehetett volna egy szavunk sem. Mindezek után kissé meglepő, hogy Scsepovicsék sima favoritok a svájci másodosztályú csapat ellen is, ami azt jelenti, hogy az 1x-et közel duplázós szorzón tudjuk majd tenni. Az persze tény, hogy Nikolics csapatának jobban fekszik a védekező, kontrázó játék, mint a kezdeményező, de az első 90 perc láttán akár még az is benne van, hogy a Vidi elbúcsúzik az Európa Ligától.

Sikerként is aposztrofálható 0-0-t ért el a Honvéd otthon a Craiova ellen, de az azért látszott az első meccsen is, hogy melyik a jobb csapat. Az első oddsok viszont viszonylag magas, 1.59-1.70 körüli román győzelmet mutatnak, ami nem tűnik feltétlenül rossz befektetésnek, ha a felső intervallumot nézzük. A 0-0 nagyon-nagyon veszélyes eredmény a Craiova számára, klasszikusan az, ahol legalább két gólt kell lőniük a megnyugváshoz. Fogadási szempontból sajnos inkább a hazai sikerben van érték, de egy Honvéd-találattal még akár a magyarok továbbjutása is meglehet.

Kijött viszont a különbség a magyar bronzérmes és a strandról beeső olasz hetedik helyezett gárda között, a Torino könnyedén verte a Debrecent 3-0-ra. Sajnos a hajrában szerzett Zaza-gólt követően már reménykedni sincs igazán értelme, de talán ez arra jó lehet, hogy Mazzarri ne a legjobbjait küldje el Debrecenbe. A Hajdúságban várhatóan igen jó hangulatban kerül majd sor a 90 percre, ha viszont a Torino nagyon könnyedén veszi a meccset, akár egy döntetlennel szépen is búcsúzhatnak Varga Kevinék.

Ti hogy látjátok a csütörtökön látottak fényében, mely oddsokban van érték, kikre érdemes fogadni?
megosztom