Tipp

Nem érdemes várni ezzel a hosszútávú tippel

  • Cesc18
megosztom

Az Ineos akár két versenyzőjét is delegálhatja a Tour de France végső dobogójára.

Kedden első pihenőnapját tölti a Tour de France mezőnye. Az első 10 szakaszon az össztáv több, mint a felét letudták, ám a neheze még csak most következik. Sorra jönnek majd a kőkemény hegyi szakaszok, azaz megkezdődik az igazi harc az összetett menők között. 

A Tour első fele az Ineos-nak gyakorlatilag tökéletesen sikerült, ugyanis az összetettben érdekelt két emberük, a címvédő Geraint Thomas és Egan Bernal hegyek nélkül is előnyre tudott szert tenni a riválisaikkal szemben.

Jól teljesített a csapatuk a csapatidőfutamon, de a súlyos másodperceket a pihenőnap előtti 10. szakaszon osztották ki, ahol az oldalszélben sikerült szétszakítaniuk a mezőnyt. 

Innen nagyon nem lesz egyszerű dolguk a többieknek, hiszen az Ineos brutálisan erős csapat, menedzselhetik a felépített előnyt és két vasat tartanak a tűzben. 

Előzetesen nem lehetett tudni, hogy Thomas milyen formát mutat majd, de az eddigi egyetlen hegyi befutónál megvillant és jelezte, hogy készen áll a címvédésre. Ettől függetlenül még ne adjuk oda előre az újabb Tour-címet a britnek, de csapaton belül egyértelműen ő a kapitány. 

Viszont ez nem azt jelenti, hogy Bernalt totálisan beáldoznák. A kolumbiait vélhetően ameddig lehet lőtávolon belül tartják majd és ugyanúgy a pódium a cél vele. Az Ineos-nál az elmúlt években már megszokhattuk, hogy akár két embert is delegálnak a Tour dobogójára. 

Bernal végső oddsa feljebb kúszott, de ez csak és kizárólag annak köszönhető, hogy Thomasé igencsak leesett. Így viszont a kolumbiai esetében a dobogóra is elég jó oddsot kapunk. 

A pihenőnapot egy sprint-, egy hegyi szakasz és egy időfutam követi, amit már nem érdemes megvárni, mert ott akár tovább növelhetik előnyüket az Ineos-osok. 

{"headTitle":"Tour de France 2019","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-07-17 13:35","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Összetett top 3: Egan Bernal","odds":"1.80","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}
unibet

 

megosztom