Sportfogadás

Máris fogadhatunk rá, hogy Lampard repül a téli szünetben

megosztom

Alig nevezték ki, de az Unibet máris kirúgásának piacait szemlézi. Ennyit nyerhetünk vele, ha egy éven belül feláll.

Napokkal ezelőtt robbant Londonban a hír, amely a Chelsea körüli eseményeket aktívan figyelőknek aligha okozott meglepetést, mégpedig, hogy Frank Lampard edzőként tér vissza a Stamford Bridge-re. A klub ikonja 2016-ban akasztotta szögre a cipőjét, ám ami még érdekesebb, hogy edzőként mindössze egy esztendőt tevékenykedett eddig. Az is igaz, hogy elég jól kezdte menedzseri karrierjét, hiszen a Derbyt majdnem az élvonalba vezette, de végül az osztályozón alulmaradt csapatával az Aston Villával szemben.

Lampard tapasztalata ilyen edzői fronton tehát nem túl tetemes, de ha valaki, ő aztán kívül-belül ismeri az együttest. Ezáltal azt is jól tudja, hogy a Stamford Bridge-en jellemzően játékosuralom van – Sarrinak is az öltözői elégedetlenségek miatt kellett távoznia. Lampard sokakat meglepett azzal, hogy ezt egyáltalán nem szeretné korlátozni, sőt kijelentette: "Szeretném ha az öltözőben a játékosok hangja érvényesülne. Szükség van rá, hogy a játékosok személyiséggel rendelkezzenek.

Amikor én játszottam, akkor is nagyon erős volt az öltözői hang, ez volt részben a sikerünk titka.

- nyilatkozta higgadtan a 41 éves tréner.

Tudtad? Lampard 648 meccset játszott a londoni klub színeiben, és 2012-ben tagja volt a BL-győztes csapatnak is. 211 góljával a Chelsea valaha volt legeredményesebb játékosa.

Az öltözőtől tehát egyáltalán nem tart és a hatalmas felelősséggel járó feladattól sem ijedt meg, az Unibet pedig ehhez az önbizalomhoz mérten lőtte be a lehetséges menesztésének szorzóit. Jelen állapotok szerint, ha tovább húzza, mint 2020. január elseje, akkor 1.12-es szorzót foghatunk vele, míg ha addig felállítják 5.00-szörös pénz üthetné a markunkat.

Ahhoz persze, hogy ne töltsön ki legalább egy évet, minden bizonnyal történelmi negatív rekordokat kéne döntögetnie, hiszen elméletileg hosszú távon terveznek vele. Egy fokkal izgalmasabb, hogy tovább húzza-e egy idénynél - ha nem, akkor 3.00, ha igen akkor 1.33-as szorzón vághatunk vele zsebre egy kis zsetont.

unibet
megosztom