Kosárlabda

Könnyű pénzt szerezhetünk a magyar kosarasokkal

  • Tomihmv
megosztom

Női kosárlabda-válogatottunk Törökország ellen zárja a csoportkört vasárnap, a szerb-lett közös rendezésű Eb-n.

Székely Norberték első helyen jutottak tovább. - Fotó: MTI

A szlovénok elleni siker után az olaszokat is legyőzte női kosárlabda válogatottunk a szerb-lett közös rendezésű Európa-bajnokságon. Ennek, illetve a csoport többi eredményének köszönhetően Székely Norbert együttese két kört követően óriási bravúrral megnyerte négyesét, és automatikusan bejutott a negyeddöntőbe.

Az olaszok ellen rosszul rajtoltunk, ám az első negyed végére összekaptuk magunkat, köszönhetően egy 11-0-s (!) rohamnak. A második etapban már 25-14-re is vezetett együttesünk, azonban két és fél perc alatt jött egy 12-0-s (!) olasz futás, így a nagyszünetben már náluk volt az előny.

A térfélcsere után ismét a mi 10 percünk következett, olyannyira, hogy a záró játékrészre 39-33-mal fordultak a felek. Az utolsó negyedben minden olasz pontra volt magyar válasz, így pedig csak is a mi sikerünkkel érhetett véget a pénteki ütközet (59-51).

Ahogy fentebb is említettük, az olaszok elleni magyar diadal egyben azt is jelenti, hogy az utolsó csoportmeccs eredményétől függetlenül a gárda megnyerte a C-csoportot, így közvetlenül bejutott a negyeddöntőbe, mindemellett a meccsre adott tippünk is zöldült.

Az Európa-bajnokságra utazó magyar keret:
Játékosok: Pusztai Petra, Kiss Virág, Dubei Debóra, Raksányi Krisztina, Studer Ágnes, Varga Zsófia, Horti Dóra, Lelik Réka, Turner Yvonne, Horváth Bernadett, Határ Bernadett, Zele Dorina.
Szövetségi kapitány: Székely Norbert.
bet365

A törökök ellen tehát tét nélkül léphetünk pályára, teljesen mindegy, hogy milyen eredményt érünk el. Ám ez igaz vasárnapi ellenfelünkre, mivel eddigi két találkozóját elbukta, így biztos, hogy elbúcsúzik a tornától és szégyenszemre az utolsó helyen végez a négyesben.

Ennek köszönhetően valószínűleg Törökország komolyan veszi az utolsó meccsét, hogy szépen zárja az Európa-bajnokságot, ám borítékolható, hogy ellenfelünknél is szóhoz jutnak olyan játékosok, akik ezidáig kevesebbet játszottak. Így lesz a mieinknél is, hiszen Székely Norbert az olaszok elleni ütközetet követően elmondta, hogy ugyan nem adják fel a törökök elleni meccset, de abszolút semmit nem kockáztatnak, és másféle rotációt alkalmaznak mint eddig.

Mindezek tükrében pedig félig-meddig edzőmeccs jellege lehet az ütközetnek, ahol potyoghatnak a pontok. Mondjuk ezt úgy, hogy június elsején a felek egy 123 pontos meccset hoztak össze. Ám az mindkét félnek az első felkészülési ütközete volt, ráadásul tényleg teher nélkül léphetnek pályára a felek, így pedig érdemes lehet megpróbálni az overt. Főleg, hogy már egy 65-63-as eredménnyel is zöldülne tippünk.

{"headTitle":"Magyarország - Törökország","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-06-30 16:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Több, mint 127 pont","odds":"1.90","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
megosztom