Kosárlabda

Mutatjuk, mivel dupláznánk meg pénzünket a magyar bajnoki döntőben

megosztom

Szombaton underrel, kedden hendikeppel nyernénk a magyar férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének második felvonásán.

Ezúttal a Falco lesz a pályaválasztó. - Fotó: falcokc.com

Szombaton, Körmenden 77-70-re tudott nyerni a Falco a magyar férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének első meccsén, avagy a szombathelyi alakulat elvette a pályaelőnyt megyei riválisától. Ha kedden is győzni tud, akkor pedig karnyújtásnyira kerülhet az aranyéremtől, márpedig erre igen komoly esélye van.

A szombathelyiek ugyanis továbbra is óriási formában vannak, a hétvégi eredményükkel és teljesítményükkel immáron az első számú favorittá léptek elő a ligában. Gasper Okorn együttese ráadásul hazai pályán alig hibázott idén, továbbá jóval mélyebb rotáció áll rendelkezésére, mint kollégájának, Matthias Zollnernek.

bet365

Az első meccsen a lepattanózásának köszönhette sikerét a Falco, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy Mario Delas nagyon hiányzott a Körmendből. A horvát játékos a második meccsen sem lép majd pályára sérülése miatt, így pedig egyértelműek az esélyek, főleg, ha figyelembe vesszük a hazai pálya előnyét is.

Ugyan idén a Körmend nyerni tudott márciusban az Aréna Savariában, azóta viszont rengeteg idő telt el, és a Falco sokkal egységesebb és jobb csapat benyomását kelti mostanság. Ahogy egy szakportál is írja, minden a hazaiak mellett szól, egyértelműen a vendéglátók az esélyesek.

Ez, illetve az első meccsen tapasztaltak pedig arra sarkallnak minket, hogy még ekkora, 7,5-ös hendikepről is játékba küldjük a szombathelyiek sikerét.

{"headTitle":"Falco Szombathely - Körmend","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-06-18 18:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Falco Szombathely -7,5","odds":"1.83","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
megosztom