Copa América

Visszatér a topfoci, pályán Messi, James és Firmino - előzetes és tippek a Copára

  • varin
megosztom

Neymar sérülése valamelyest beárnyékolja a Copa America fényét, de így is kiváló három hét elé nézünk. Mostani cikkünkben a longterm-fogadások között néztünk szét.

Semleges szurkolóként akár még talán örülhetünk is annak, hogy Neymar, a brazil válogatott legnagyobb sztárja sérülés miatt kihagyni kénytelen a hazai kontinensviadalt, ám természetesen ez kicsit gonosz lenne a részünkről. Ám azt kár lenne elvitatni, hogy a legnagyobb sztár nélkül már nem akkora favorit a Selecao, mint korábban. Felvezetőnkben megnézzük, mire is lehet érdemes fogadni a csoportokban, illetve egy-két longterm-fogadás felé is kikacsintunk.

Lebonyolítás

A 10 dél-amerikai együtteshez beugróként ezúttal Katar és Japán csatlakozott, így alakult ki a háromszor négy csapatos A, B és C csoport. A kvartettek első két helyezettje automatikusan továbbjut, míg a két legjobb csoportharmadik szintén csatlakozik a nyolcaddöntőhöz, így a csoportviadalok után a főszereplők egyharmada esik csak ki.

Fotó: goal.com

Nagy előnye lehet a házigazda braziloknak, hogy a két másik csoportgyőztes, vagyis papírforma szerint Argentína és Uruguay a másik ágra kerül, így ha minden az oddsok szerint alakul, brazil-argentin finálét hoz az idei Copa.

A torna magyar idő szerint szombaton hajnali fél 3-kor Brazília és Bolívia összecsapásával kezdődik, a 26 meccses viadal pedig július 7-én ér véget. A mérkőzéseket itthon a Sport1 közvetíti, de a     és az     streamjén is élvezhetjük Dél-Amerika legjobbjait.

A-csoport

A két legfőbb ellenlábas valamelyikével csak a döntőben találkozhatnak a brazilok, akik teljesen nyilvánvalóan a csoportgyőzelemre hajtanak, ám azon azért ne lepődjünk meg, ha valamelyik rivális nem csípi meg az első helyet. Persze taktikázásnak nagyon nincs helye, különösen hazai pályán rámennek a 9 pontra.

Ehhez pedig az ellenfelek adottak, hiszen Bolívia, Venezuela és Peru a 2018-as selejtezősorozatban nem muzsikált túl jól, előbbi kettő utolsó helyeken végzett, míg Peru végül Új-Zélandon keresztül kijutott ugyan, ám azóta nem szerepel valami fényesen.

Nehéz megjósolni, mit jelent Neymar kiválása - Fotó: Express

Papíron a topfavorit brazilok csoportgyőzelme nem lehet kérdéses. Neymar nélkül Gabriel Jesus vagy Firmino lehet a befejező csatár, a felállás pedig a felkészülési meccseken sokat látott 4-2-3-1 lehet. Kiválóak az ellenfelek, a vb-selejtezősorozat alatt ez a három csapat hat meccsen 17 gólt vágtak, így nem kell meglepődnünk, hogy a csoportgyőzelem is csak 1.12-1.16-os szorzóval bír.

Ami a második helyet illeti, itt már azért akadnak kérdőjelek. Papíron a perui válogatott kimagaslik a hármasból, de legalábbis Bolíviánál mindenképpen sokkal jobbak. Az otthoni játékosokból válogató bolíviaiak továbbjutása nem kis csodával érne fel, például hogy mást ne mondjunk, az elmúlt másfél év egyetlen győzelmét Mianmar ellen aratták. A Venezuela-Peru csata viszont érdekes lehet, mindkét keretben akadnak topligás játékosok. Nálam egy hangyányival Venezuela értékesebb fogadás, egyrészt azért, mert a szorzójuk bőven kettő felett van, másrészt USA 3-0-s legyőzésével melegítettek, harmadrészt mert az elmúlt hat évben csak egyszer kaptak ki Perutól, negyedrészt Salomón Rondón személye miatt, akihez fogható játékos a túloldalon talán nincs is, hacsak nem a kiöregedett Guerrero vagy Farfán.

{"headTitle":"Tippek az A-csoportra","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-06-15 02:30","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"15,5 gól felett","odds":"1.8","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Venezuela 1-2. hely","odds":"2.2","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}

B-csoport

Argentína sima favorit ugyan, de ha valami, hát ez a titulus sosem állt jól nekik. Egyértelműen a védelem lehet Lionel Scaloni csapatának gyengéje, hiszen az a gárda, ahol a legrutinosabb bekk egy Nicolás Otamendi és az összes többi hátvédnek összesen alig van 50 válogatottsága, finoman szólva sem acélos. A felkészülés során hozták a kötelezőket, bár Venezuelától kikapni nem illik, de a védelmük nem muzsikált rosszul. Scaloni számíthat névrokonára, Messire, ahogyan Dybala, Agüero és Di Maria is a keret tagja. Ott lehet némi nyomás Messin, hogy Ronaldo néhány nappal ezelőtt kontinensviadalt nyert, ráadásul a pechesen sikerült Copákat követően talán ez lehet az utolsó alkalom, hogy rangos trófeát nyerjen hazájával.

Az oddsok alapján a második helyért Kolumbia-Paraguay csata várható, amely elsőre igen egyoldalúnak tűnik. Olyannyira, hogy Jamesék még a csoportelsőségre is törhetnek egy ilyen acélos kerettel. A teljesség igénye nélkül, Ospina, Cristián Zapata, Davinson Sánchez, Arias, Barrios, James, Cuadrado, Duván Zapata, Falcao és Muriel alkotják a rutinos Carlos Querioz keretét, míg a másik oldalon ilyen neves játékos egyáltalán nincs. Paraguay felkészülése nem is sikerült jól, 2017 októbere óta csak Guatemalát tudták legyőzni és a legnagyobb sztár, Roque Santa Cruz már nem lesz ott a csapatban.

Fotó: Archív

Igazából csak a két csapat közös múltja int minket óvatosságra, Kolumbia 2004 óta egyszer tudta megverni Argentínát, de 2.60-ért megnyeretni a csoportot a La Tricolorral, nem tűnik elvetemült ötletnek. Különösen azért, mert Brazíliában a semleges szurkolók és Argentína ellen szorítanak majd.

A beugró Katart akár el is intézhetnénk egy kézlegyintéssel, ha nem lenne szenzációs évük. Az Ázsia Kupán mindenkit végigverve diadalmaskodtak, márpedig Dél-Korea vagy Japán legyőzése azért nem egyszerű feladat. A Copára egy Brazília elleni barátságos meccsel hangoltak, ami persze Neymar sérüléséről lesz emlékezetes, de azért nem cseng rosszul, hogy a 96. percben labdájuk volt a 2-1-es vereséghez. Játékosaikról természetesen sok információnk nincsen, mindannyian otthon futballoznak, amelyet csak kisebb-nagyobb kitérők szakítottak meg. Paraguay ellen lehet esélyük, az x2 majdnem 2.30-szoros pénzt fizet, amelyet érdemes lehet megpróbálni.

{"headTitle":"Tippek a B-csoportra","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-06-16 00:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Kolumbia nyeri a csoportot","odds":"2.6","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Paraguay-Katar - Katar +0.5","odds":"2.23","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"7"}]}

C-csoport

Oddsok alapján a harmadik csoport a legkiegyenlítettebb és ebben van is valami. Uruguay a favorit, de a Copa-specialista Chile győzelme sem lenne meglepetés. Suárezék viszont nincsenek éppen jó formában, a Barcelona klasszisa műtét után lábadozik, és bár a felkészülési időszakban verték Üzbegisztánt, Thaiföldet és Panamát is, most jóval nehezebb dolguk lesz. A keretük persze rendkívül erős, az elmúlt évek csapataiból csak Cristian Rodríguez és Gastón Ramírez nincs ott a csapatban.

Az előző két Copa-győztese, Chile talán még az uruknál is gyengébb évet produkált. A vb-ről lecsúsztak, a barátságos meccseken pedig eléggé rapszodikus eredményeket értek el. Könnyű dolguk most sem lesz, hiszen legnagyobb sztárjaik már nem fiatalok, Vidal nem éppen alapember Barcelonában, Alexis Sánchez pedig karrierje mélypontját éli éppen a MU-nál.

Fotó: Archív

Papíron Ecuador okozhatna meglepetést a csoportban, de ismerhetjük már eléggé az egyenlítői csapatot, ők kizárólag hazai pályán erősek, ott viszont nagyon. A 2016-os negyeddöntőjük két évtizedes rossz sorozatot tört meg, egy hasonló bravúr pedig egész korrektül fizetne az irodáknál. A legnagyobb sztár természetesen a két Valencia, Antonio, illetve a házi gólkirály, Enner, de rajtuk kívül sok ismert nevet nem találunk. Ecuador az elmúlt hónapokban kizárólag idegenben játszott, ezzel is szoktatva magukat a környezethez, az eredmények pedig nem is voltak annyira rosszak. A továbbjutás szinte biztosan Chile ellen dől majd el számukra, ám az egymás elleni mérlegből sok okosat nem tudunk meg, hiszen az utolsó nyolc alkalommal mindig a hazai csapat nyert.

Ha Katarnál a jó formáról beszéltünk, a másik Ázsia Kupa-finalista, Japánra is igaz lehet ez. Okazakiék ráadásul sok dél-amerikai csapattal játszottak az elmúlt hónapokban, és bizony verték Uruguayt, Venezuelát és Bolíviát is, de emlékezhetünk, hogy a világbajnokságon is mennyi fejtörést okoztak a belgáknak. Masszív, jól védekező csapata van a Kék Szamurájoknak, Okazaki személyében pedig egy igazi sztárjuk is akad. A keret viszont rendkívül rutintalan. A 88-szoros válogatott Kawashima és a 116-szoros válogatott Okazakit követően Shibasaki a maga 27 évével a legrutinosabb, de például a teljes védelemnek összesen van 16 válogatottsága és a 23 játékosból 16-an(!) még soha nem léptek pályára a csapatban.

Olyan játékosok maradtak ki, mint Nagatomi, Sakai, Maya Yoshida, Shinji Kagawa, Haraguchi, Hasebe, Honda, Osako vagy Muto.

Mindez meg is mutatja, miért nincs igazán esélyük a japánoknak ebben a négyesben, noha az idei és a tavalyi évük is bizakodásra adhat okot.

{"headTitle":"Tippek a C-csoportra","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-06-17 00:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Japán 2,5 gól alatt","odds":"1.75","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}

Végső győztes, gólkirály

Szinte semmi értelme végső győztesre fogadni ezen a Copán. Brazília Neymar nélkül kicsit talány, Argentínával nem nyeretnénk rangos trófeát, így kizárólag ha muszáj lenne, mi Kolumbiára húznánk be 10-szeres pénz reményében.

A gólkirályt illetően viszont Gabriel Jesus 7.50-es szorzójára már korábban felhívtuk a figyelmet, ha pedig valaki ilyen fogadásban gondolkozik, abban is lehet érték az   -nél , hogy a braziloknál ő lesz a legjobb gólvadász, 3.50-ért.

megosztom