FIFA

Van Dijk már BL-győztesként megtippelte, ki kapja az Aranylabdát

megosztom

Messi megnyerte az Aranycipőt, a holland fal pedig BL-győztes lett, az oddsok azonban egyelőre stagnálnak.

Május 22-én írtunk utoljára a 2019-es Aranylabda esélyeiről: akkor még nem volt tuti, hogy Messi megszerzi hatodik európai aranycipőjét és nem lehetett tudni, Virgil van Dijknak sikerül-e megnyerni a Bajnokok Ligáját a Liverpoollal.

Nos, mostanra a 2018/19-es klubszezon véget ért, így ezekre a kérdésekre is választ kaptunk, de ezzel együtt sokkal okosabbak nem lettünk.

Az oddsok alapján továbbra is Messi a csúcsfavorit, az argentin gólvágóra még mindig 1.50-es oddson kínál az Unibet, míg az immáron BL-győztes védő szorzója maradt 2.75.

Bár az ősszel már nem lehet újabb trófeákat nyerni, azért a következő idény első felében nyújtott teljesítmények is nyomhatnak a latba. Azonban az az időszak inkább Messinek kedvezhet.

A válogatott teljesítmények még beleszólhatnak ebbe a piacba, Van Dijk egy Nemzetek Ligája-győzelemmel, Messi pedig egy Copa-sikerrel növelhetné esélyeit.

Összességében úgy látjuk, hogy aki az argentin játékos győzelmében gondolkozik, az még most tegye meg a fogadását.

Hasonló véleményen van maga a főszereplő is, Van Dijk immáron BL-győztesként nem kertelt: szerinte Lionel Messi a legjobb játékos a világon, így szerinte az, hogy nem volt ott a BL-döntőben, nem befolyásolja majd ezt a szavazást. Íme a nyilatkozat:

 

És az oddsok:

{"headTitle":"Aranylabda 2019","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-12-01 18:00","footerTitle":"Eredő odds","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Lionel Messi","odds":"1.5","customLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/unibet/go","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Virgil van Dijk","odds":"2.75","customLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/unibet/go","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Sadio Mané","odds":"16","customLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/unibet/go","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Mohamed Salah","odds":"16","customLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/unibet/go","livebetLink":"","bookmaker":"141"},{"eventTitle":"Kylian Mbappé","odds":"18","customLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/unibet/go","livebetLink":"","bookmaker":"141"}]}
unibet

 

megosztom