Kosárlabda

Ilyen szorzón idegenben is a címvédő ellen megyünk!

megosztom

A Falco idegenben is képes lehet legyőzni a Szolnok együttesét, avagy karnyújtásnyira kerülhet a finálétól.

A Falco idegenben is lenyomhatja a Szolnokot. - Fotó: falkokc.com

Ott folytatta a Falco, ahol abbahagyta, vagyis a negyeddöntős söprést követően magabiztosan győzte le a Szolnok együttesét hazai pályán az elődöntő első meccsén, így 1-0-ra vezet a három nyert mérkőzésig tartó párharcban. A felek kedden Szolnokon meccselnek, ahol az oddsok alapján a bukmékerek kiélezett csatát várnak, de szerintünk ismét a szombathelyi alakulat kerekedhet felül a címvédőn.

A Falco ugyanis magabiztosan, lehengerlően játszott és már a nagyszünetre eldöntötte az első mérkőzést, hiszen ekkora már 17 egységgel vezetett. Végül 12-vel nyert "mindössze", ám ez különösebben senkit sem érdekelt, mivel az egypontos siker is ugyanannyit ért volna.

Az első ütközet előtti állapotokhoz képest a helyzet annyit változott, hogy a Szolnok még egy játékosát, nevezetesen Luksa Andricot is elveszítette, aki vélhetően ezúttal sem tud pályára lépni, így a hazai együttesnél ezúttal is csak három légiós szerepel majd.

bet365

Mindezen túl a nyomás egyértelműen a címvédő Szolnokon van, hiszen ugye a pályaelőnyt nem sikerült elvennie az első találkozón, ráadásul hátrányban is van a párharcban. Mindemellett pedig roppant fontos kiemelni, hogy 

az idei szezonban, magyar csapatok közül egyedül a Falco tudott nyerni a Tiszaligeti Sportcsarnokban,

ráadásul mindezt kevesebb, mint egy hónapja tette.

A sok sérült miatt Dragan Alekszics továbbra is sokkal kisebb rotációval dolgozhat, mint kollégája, Gasper Okorn, vagyis az eddig elhangzottak alapján mi ismét a Falco mellett tesszük le voksunkat. Ám a szombati hendikepes siker helyett ezúttal szimplán kétesélyben, hiszen így is remek oddsot kínálnak a bukmékerek a szombathelyiek győzelmére.

{"headTitle":"Szolnok - Falco","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-06-04 18:00","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Falco nyer","odds":"1.86","customLink":"","livebetLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/bet365/go","bookmaker":"23"}]}
megosztom