Bajnokok Ligája

Ez volt minden idők legrosszabb BL döntője!

  • Tomihmv

A Liverpool 2-0-ra győzte le a Tottenhamet a 2018-2019-es szezon Bajnokok Ligája fináléjában, egy tökunalmas meccsen.

A Liverpoolnak ez volt a hatodik BL győzelme. - Fotó: Twitter

Amikor a 25 másodpercben büntetőhöz jutott a Liverpool, majd azt Szalah gólra váltotta, azt hihettük, hogy egy parádés, remek iramú, sokgólos mérkőzés vár ránk. Ám nem ez történt, hiszen egy-két lökettől leszámítva, egy ultradefenzív állóháború folyt a pályán, ami abszolút csalódás volt.

A Liverpool előnye tudatában átengedte a kezdeményezést a Tottenhamnek, mivel nem akart futballozni, ám a londoni csapat nem tudott élni ezzel, mivel nem tudott irányítani, felívelésekkel próbálkozott, ami nem jött be, köszönhetően Van Dijkéknak. Mindemellett Pochettino nem mert kockáztatni, amit jól jelez, hogy egészen

a 65. percig nem volt igazi gólhelyzet a fináléban.

Amikor viszont argentin mester "meghúzta" a váratlant, azzal is csak annyit ért el, hogy Origi belőtte a Vörösök második gólját a 87. percben, amivel végérvényesen eldőlt a találkozó...

A Chelsea-Arsenal Európa Liga fináléval ellentétben itt kiütközött, hogy a felek mindent tudnak egymásról, és egy olyan gyenge meccset sikerült összehozniuk, hogy Szkomina sípmesternek egyszer sem kellett a zsebéhez nyúlnia, ugyanis büntetőlapok nélkül (!) vezette le a találkozót.

A Tottenham összességében tehát nagyon könnyen bukta el első BL döntőjét, de fogalmazhatunk úgy is, hogy Klopp simán ért fel a trónra a Liverpoollal. A meccs embere egyébként Van Dijk lett, aki a BL sikerrel bejelentkezett az aranylabdára.

Egyébként a meccs egyik legeseménydúsabb jelenete az első félidőben zajlott le, amikor egy Kinsey Wolanski nevű, enyhén szólva is alul öltözött hölgy futott be a pályára: