Bulvár

Volt Real-focistát is lecsuktak bundázás miatt

A spanyol rendőrség több személyt is őrizetbe vett fogadási csalás gyanúja miatt, akadnak köztük ismert játékosok is.

A spanyol El Periodico írta meg kedden, hogy a spanyol rendőrség több személyt is őrizetbe vett, miután megalapozottan labdarúgó-mérkőzések befolyásolásával gyanúsíthatóak.

Fotó: elperiodico.com

A rendőrségi források szerint a letartóztatott személyek között van Raúl Bravo is, aki 2001 és 2007 között a Real Madrid kötelékébe tartozott, de pályafutása során megfordult a Leeds Unitedben és az Olimpiakoszban is. A most 38 éves egykori védőt 14 alkalommal a spanyol válogatottba is behívták, debütálását éppen a magyar válogatott ellen játszotta még 2002-ben. A hatóságok szerint Raúl Bravo volt a fogadási csalásokat szervező csoport vezetője.

A letartóztatott személyek között van a még aktív Borja Fernandez (Rayo Valladolid), Samuel Saiz Alonso (Getafe), Inigo Lopez (Deportivo) és a már visszavonult Carlos Aranda (169 meccs a La Ligában) is.

A focisták mellett a Huesca elnöke és az orvosi stáb tagjának vezetője is a letartóztatottak között szerepel. Mindannyiuk ellen bűnszervezetben elkövetett korrupció és pénzmosás a vád.


Ahogy egy korábbi cikkünkben is írtuk, általánosságban elmondható, hogy az ázsiai ligák, alacsonyabb osztályú bajnokságok, a balkáni és alacsonyabb kelet-európai pontvadászatokra jellemző a "piszkos" játék, így fogadóként jobban járunk, ha kerüljük a gyanús bajnokságokat, vagy amennyiben mégis fogadnánk rá, alaposan körbejárjuk az oddsok mozgását és a különféle aktuális híreket.

Sajnos előfordulnak, hogy a mainstream ligákba is beférkőznek a bűnbandák, de ezzel együtt még mindig sokkal tisztábbak ezek a pontvadászatok, így biztonságosan fogadhatunk rájuk.