NHL

Meglepő fináléra kerül sor az NHL-ben

  • Tomihmv
megosztom

Kedd hajnalban kezdődik az NHL fináléja, a döntőben a Boston Bruins és a St. Louis Blues csap össze.

Fotó: Twitter

Szerdára virradóra a St. Louis 5-1-re győzte le a San Josét az NHL nyugati főcsoport döntőjében, amivel 4-2-re megnyerte a párharcot, így 49 év után újra jutott be a Stanley Kupáért vívandó fináléba. A Blues ellenfele az a Boston lesz, amely a Carolinát söpréssel, vagyis 4-0-s összesítéssel verte ki keleten.

Fotó: wikipedia

Kattints a részletekét!

A két csapat fináléba kerülése, főleg a St. Louisé, némiképp meglepetés, hiszen a Boston keleten a második helyről, míg a Blues nyugatról az ötödik helyről jutott be a rájátszásba. Ennek köszönhetően nem meglepő, hogy a bukmékereknél egy picivel a Bruins az esélyesebb, igaz, véleményünk szerint ez annak köszönhető, hogy a bostoni csapaté a pályaelőny.

A felek az alapszakaszban kétszer találkoztak, a Boston hazai pályán 5-2-re nyert, míg St. Louisban a hazai csapat győzött 2-1-re, büntetőket követően. Mindezek mellett érdemes megjegyezni, hogy a Blues a legutóbbi döntőjében (1970-ben) éppen a Boston ellen játszott, s akkor 4-0-ra kapott ki, ráadásul még soha nem húzta be a Stanley-kupát. Ezzel szemben a Bruins legutóbb 2013-ban nagydöntőzött, akkor a Chicagótól kapott ki, viszont 2011-ben a Vancouverrel szemben elhódította a trófeát, és hatszoros győztesnek vallhatja magát.

 

Szerinted ki nyeri az NHL-t?
unibet 
megosztom