Vízilabda

Akár már szerdán bajnok lehet a Ferencváros

megosztom

Ha megnyeri szerdai meccsét a Ferencváros férfi vízilabda-csapata, akkor söpréssel védi meg bajnoki címét az OB I-ben.

Szerdán révbe érhet a Fradi. - Fotó: mvlsz.hu

Eldőlni látszik a magyar férfi vízilabda-bajnokság, hiszen a fináléban a Ferencváros 2-0-ra vezet az OSC ellen. Az első meccsen két góllal, a második találkozón, idegenben, viszont már öt találattal volt jobb a zöld-fehér csapat.

A szombati ütközetet remekül kezdte a Fradi, gyorsan három góllal elhúzott, s ezt követően egészen a harmadik negyed második feléig az történt a medencében, amit a zöld-fehérek akartak. Az OSC játékosai fontos szituációkban rendre hibáztak, ezért sokáig nem tudtak közelebb férkőzni riválisukhoz. A harmadik szakaszban ugyan a hazaiak játszottak jobban, és a negyedik negyed elejére egy gólra zárkóztak fel, azonban ekkor az FTC megrázta magát, minden támadásból betalált, és végül kiütéssel nyert.

Vad Lajos, az OSC mestere, a találkozót követően elismerte, hogy egyrészt jobb és erősebb együttes a Fradi, másrészt innen csoda kellene, hogy meg tudják fordítani a párharcot. Főleg úgy, hogy a "finálérutin" a zöld-fehéreknél van, hiszen amíg a Ferencváros jelenlegi garnitúrája rengeteg döntőt játszott, amelyeket zömmel meg is nyert, addig az OSC aktuális csapatának ez az első fináléja.

Roppant nehéz lesz felállnia az OSC-nek innen, arról nem is beszélve, hogy a márciusi sikerüket követően zsinórban háromszor is alulmaradtak a Ferencvárossal szemben. A hazai pálya előnye is a zöld-fehérek mellett szól, akiknek nem titkolt céljuk, hogy szerdán lezárják a párharcot. Szerintünk ez össze is jön a csapat számára, és úgy véljük, hogy magabiztosan, legalább háromgólos sikerrel ünnepli története 24. bajnoki címét az FTC.

{"headTitle":"FTC - OSC","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-05-22 19:00","footerTitle":"Eredő odds","footerLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/bet365/go","events":[{"eventTitle":"FTC -2,5","odds":"1.83","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}

 

Szerinted már szerdán bajnok lesz a Fradi?

 

megosztom