Kosárlabda

Vasi csapatokkal kaszálnánk

megosztom

Kedden a második fordulót rendezik a férfi kosárlabda NB I-es rájátszásban. A Falcora és a Körmendre fogadunk.

A Falco idegenben is legyőzheti a Kecskemétet. - Fotó: falcokc.com

Négy mérkőzésből kettőre, nevezetesen a Kecskemét-Falcora és a Sopron-Körmend mérkőzésre fogadunk az NB I negyeddöntős párharcainak második fordulójából.

Kezdjük az előbbi találkozóval. A Falco szombaton átrohant a Kecskeméten, a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét, hiszen 102-60-ra, vagyis 42 ponttal tudott nyerni hazai pályán. Papíron kedden nehezebb menet vár a szombathelyi alakulatra, de, ha ismét tud rohanni, akkor borítékolható, hogy behúzza a második meccset és karnyújtásnyira kerül a továbbjutástól (3 nyert meccsig tart a párharc).

A KTE egyébként több problémával is küzd, hiszen Forray Gábor mester elmondása szerint a játékosoknak rengeteg apróbb problémájuk van hetek óta, amit jól példáz, hogy a csapat zsinórban négy vesztes meccsel a háta mögött várja ezt a találkozót, ráadásul az utolsó három összecsapásán gigantikus, bőven 20 pont fölötti zakókba futott bele. Ezzel szemben a Falconál minden a legnagyobb rendben, mindenki Gasper Okorn rendelkezésére áll, a gárda formája kiváló, arról nem is beszélve, hogy idén már háromszor is nyerni tudott a Kecskemét ellen.

Mindezek után számunkra nem kérdés, hogy kire fogadunk a párharc második meccsén.

bet365

A másik találkozó a Sopron-Körmend ütközet, ami hasonló cipőben jár, mint az előző. A Körmend az első meccsen roppant meggyőző volt, 104-72-re, vagyis 32 egységgel tudott diadalmaskodni. Elvileg itt is más meccs várható, de a Szolnok magabiztos legyőzését követően látható, hogy a vasiaknál helyre billent az önbizalom, és ez aligha változik kedden.

Így pedig nem kérdés, hogy ki a második meccs esélyes, főleg, hogy az első találkozón a körmendieknél a kulcsjátékosok rengeteget tudtak pihenni, s a hírek szerint a visszavágón sem lesznek egyedül. Egyes sajtóorgánumok szerint, akár 200 (!) vendégszurkoló is ott lehet Sopronban, ami által hazai pályát teremthet számukra, ami náluk idén egyenlő a sikerrel (a Körmend az idén az összes tétmeccsét megnyerte otthoni környezetében).

Az előjelek és a felek idei meccsei alapján azon a véleményen vagyunk, hogy a Körmend, a megyei riválisához hasonlóan 2-0-ra elhúz a párharcban.

{"headTitle":"Hatharom-tipp","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-05-21 18:00","footerTitle":"Eredő odds: 1.72","footerLink":"https://www.hatharom.com/fogadoirodak/bet365/go","events":[{"eventTitle":"Kecskemét - Falco Falco nyer","odds":"1.31","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"},{"eventTitle":"Sopron - Körmend Körmend nyer","odds":"1.31","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
megosztom