Kerékpár

Két hetet kell várni, de a 4.50-szeres pénz csábító

megosztom

Richard Carapaz tavaly lecsúszott a Giro dobogójáról, idén viszont beleköphet a nagyok levesébe.

Lezajlott a Giro d'Italia első kilenc szakasza, a mezőny hétfőn a jól megérdemelt pihenőnapját tölti. Ahogyan az általában lenni szokott, drámában és váratlan eredményekben nem volt hiány a verseny első egyharmadában. 

Carapaz az idei Girón is komoly fenyegetést jelent a sztárokra. - Fotó: Twitter

Komoly hegy eddig nem szerepelt az útvonalban, volt azonban két időfutam, ahol az összetett menők között komoly különbségek alakultak ki. Egyelőre nagyon úgy fest, hogy az előzetesen is első számú favoritnak tartott Primoz Roglic-ra nincs válaszuk a többieknek. A szlovén mind a két időfutamon a legjobb volt és tökéletes kilenc szakaszt tudhat maga mögött.

Roglic legnagyobb kihívója Vincenzo Nibali lehet, miután Tom Dumoulin egy bukás után kiszállt a küzdelmekből, míg Simon Yates a második időfutamon szedett össze komoly hátrányt. A britet persze még nem lehet leírni, de nehéz elképzelni, hogy erőből képes legyen közel 4 percet eltüntetni ezzel a Roglic-kal szemben - pláne úgy, hogy egy időfutammal zárul majd a verseny. 

Yates-nek jelenleg inkább a dobogó harmadik foka tűnik reálisnak, bár oda többen is pályáznak. Például az a Richard Carapaz, aki viszont pozitív meglepetése volt a két időfutamnak. Remekül használta ki, hogy emelkedők is kerültek az útvonalba és két jó időt repesztett, amivel lőtávolon belül van a hegyek előtt. 

Az ecuadori srác már tavaly is megmutatta a tehetségét a Girón. Akkor kicsivel csúszott le a dobogóról, míg a fiatalok versenyében a második helyet kaparintotta meg. 

Carapaznak elég kalandosan zajlott le az első kilenc szakasz, hiszen rögtön a harmadik napon egy technikai probléma miatt összeszedett 46 mp hátrányt, majd másnap valamit visszakapva az élettől megnyerte a negyedik etapot.

A Movistar kerekese a hegyekben érzi a leginkább komfortosan magát, így innentől következik az ő legerősebb terepe. Egyértelműen a top 5 egyik várományosa és akár a dobogót is megcsípheti. 

Elég változó szorzókat kapunk a Carapaz top 3-ra. Az Unibet 3.00-as oddson adja, míg a bet365 4.50-ért. Szerintünk valahol a kettő között lenne reális, tehát 3.75 körül. A 4.00 feletti odds mindenféleképpen túlzó.

{"headTitle":"Giro d'Italia 2019","headSubTitle":"Fogadási határidő","headSubTitleValue":"2019-05-21 13:45","footerTitle":"","footerLink":"","events":[{"eventTitle":"Első 3-ban végez: Carapaz igen","odds":"4.50","customLink":"","livebetLink":"","bookmaker":"23"}]}
bet365

 

megosztom