Átigazolás

Vakmerő tippünk van Coutinho jövőjét illetően

  • varin
megosztom

21-szeres oddsért fogadunk a brazil támadóra. Árulás folyamatban?

52 meccsen mindössze 11+5-ös mutatóval szerénykedik a Barcelonában Philippe Coutinho, akit nyugodtan nevezhetünk az év egyik legrosszabb igazolásának. Igencsak jelzésértékű volt az is, hogy Ernesto Valverde idén mindössze két BL-meccsen játszatta végig sztárigazolását, a Liverpool elleni két elődöntőn pedig látványosan gyengén teljesített. De hova tovább így a 26 éves brazilnak?

unibet

Az újabb csalódást keltő szezon után Barcelonában nem kizárt, hogy nagy tisztogatás kezdődik meg. Néhány öregebb darab mellett akár az olyan játékosok is távozhatnak, mint például Coutinho vagy Dembélé, akik finoman szólva is kimerítik a betli kategóriáját - ugye előbbi pocsékul futballozott a BL-elődöntőben, utóbbi pedig simán okolható a kiesésért az odavágón elpuskázott lehetőségei miatt.

Coutinho esetében kézenfekvő lenne, hogy visszatér Liverpoolba, ám Jürgen Klopp ezt a gárdát hülye lenne megbontani egy "árulóval". A német mester korábban elmondta, tervben sincs a brazil visszahozatala, ráadásul erősebb is a Liverpool nélküle, mint vele.

Fotó: ESPN

Potenciális kérőkből persze nincs hiány, főleg Premier League-csapatok udvarlásáról hallani, ezek között is élen jár a Manchester City.

Spanyol lapértesülések szerint Guardioláék már meg is tették 115 millió eurós ajánlatukat Coutinhóért, ami abból a szempontból egy elfogadható összeg, hogy így egy év alatt csak 20 milliót bukna a Barca egy ennyire besült üzleten.

Coutinhótól pedig aligha lenne idegen, hogy igent mondjon a Liverpool legnagyobb riválisának, hiszen már az átigazolást is ő erőszakolta ki, így valószínűleg nem esne nehezére az újabb, liverpooli fanok szívébe döfött tőr.

Az persze a 21-szeres szorzóból is megmutatkozik, hogy az átigazolás esélye igen csekély, viszonylag ritkán mondanak le sztárklubok sztárjátékosokról egy szezon miatt, ráadásul ha Valverde távozik (márpedig illene neki...), akkor lehet, hogy az új tréner jobban bízik majd benne. De egy kis aprót csak megér...

hatharom.com
Coutinho klubja szeptember 3-án: Manchester City
Unibet @21.00
megosztom