Tenisz

Egy duplázós és egy bevállalós tippel támadunk a kanadai házirangadón

  • Cesc18
megosztom

Komoly csörtére számítunk Felix Auger-Aliassime és Denis Shapovalov között a madridi első fordulóban.

Vasárnap a férfiak főtáblás küzdelmei is megkezdődnek Madridban, igaz, csak két mérkőzés lesz terítéken, azonban Felix Auger-Aliassime és Denis Shapovalov összecsapása az első kör egyik legérdekesebb derbijét ígéri. 

Felix és Denis személyében ugyanis két szupertehetség néz farkasszemet egymással, akik nem mellesleg honfitársak és jó barátok.

Elég peches sorsolás ez a két kanadainak, hiszen mindketten többre hivatottak, minthogy az első körben búcsúzzanak. 

Fogadás a továbbjutóra    
Felix Auger-Aliassime Denis Shapovalov
1.74 2.10

Idén a Davis Kupa keretén belül egy célért harcoltak, illetve a junioroknál párosban együtt több Grand Slam-döntőbe is bejutottak. 

Egymás ellen ATP-szinten az első csörtéjükre a tavalyi US Openen került sor, ahol ugyancsak az első körben találkoztak. Akkor egy elég komoly csata kezdett kirajzolódni, amíg Felix a pokoli hőségben meg nem főtt és kényszerült feladni a meccset a harmadik szettben. 

Tudtad?

Ha a hatharom.com linkjén keresztül regisztrálsz az Unibetre, akkor exkluzív 3.000 HUF értékű ingyenes fogadásban részesülsz. Részletekért klikk ide!

Shapovalov egy évvel idősebb és korábban is robbant be a profik közé, viszont idén Auger-Aliassime is megérkezett. A 2000-es születésű kanadai a 106. helyről kezdte az évet, öt hónap alatt pedig a 30. helyig jött előre. Rióban pályafutása első ATP-döntőjét játszotta, míg Miamiban első Masters-elődöntőjét. 

Shapovalovnak valamivel szerényebb szezonja van, de azért ő sem panaszkodhat, hiszen a floridai viadalon neki is sikerült a legjobb négyig jutnia. 

Salakon egyértelműen Felix képvisel erősebb játékerőt, ugyanakkor Madrid az európai salakszezon legtrükkösebb helyszíne, hiszen 662 méteren rendezik a tornát, a magaslati levegőben pedig gyorsabb a labda, mint a többi salakos tornán. Éppen Shapovalov az egyik legjobb bizonyíték arra, hogy itt a kevésbé salakspílerek is helyt tudnak állni, egy éve ugyanis egészen az elődöntőig menetelt.

Nagy hiba lenne tehát leírni az idősebbik kanadait, főleg úgy, hogy Felix első meccsére készül a spanyol fővárosban. 

Ez egy komoly presztízs meccs a két juharleveles között, amit mindketten nagyon meg akarnak majd nyerni. Számunkra komoly meglepetés lenne, ha ezt a meccset hullámvölgy nélkül bármelyikük is végig dominálni tudná, így kifejezetten jó befektetésnek tartjuk 1.91-ért, hogy legalább 23 játékot játszanak. Csak megérzés, de 11.00-es oddson még az is vállalható, hogy döntő szett tie-breakben dől el a győztes kiléte. 
 

  • Játékok száma - 22.5 felett @ 1.91    
  • Leghosszabb kimenetel a döntő szettben - igen @ 11.00    
unibet

 

megosztom