Premier League

Egyértelmű, hogy az Evertonra fogadunk

  • Tomihmv
megosztom

Az Everton szerencsés esetben még odaérhet Európába, míg a Burnleynek teljesen mindegy, hogy mit játszik pénteken.

Pickfordék sikerével indulhat a 37. forduló. - Fotó: Twitter

A felek habitusából (két védekező, kontrára építő csapat) kiindulva vélhetően egy nem túl látványos, nem túl gólgazdag találkozóval indul Premier League 37. fordulója, a nyitómeccs ugyanis az Everton-Burnley ütközet lesz. A hazaik még odaérhetnek a hetedik helyre, ami szerencsés esetben Európa Liga indulást eredményezhet (ha a City nyeri az FA Kupát és nem a Watford, akkor a hetedik helyezett az EL-ben indulhat), míg a vendégek számára már teljesen tét nélküli a találkozó.

1x2     
Everton Döntetlen Burnley
1.61 4.00 6.25
A tipp azonnali megjátszásához kattints az oddsra!

Kezdjük a Burnleyvel. A bordó-kékeknek volt egy három meccsből álló sikerszériájuk március végétől április közepéig, aminek köszönhetően bebiztosították bennmaradásukat az élvonalban. Azt követően bravúrpontot szereztek a Chelsea otthonában, majd éppen csak hogy megadták magukat az éllovas Manchester Citynek hazai pályán.

Nem teljesen engedtek tehát ki, de a két nagyágyú ellen nem kell különösebb motiváció, hogy felpörögjenek a játékosok. Az Everton ellen ez már annál inkább kérdésesebb, ráadásul a Defour, Lennon, Crouch, Bardsley négyes nem lép pályára sérülés miatt.

bet365

Ami a hazaiakat illeti, amilyen rosszul kezdte szezonját az Everton, olyan jól fejezheti be, hiszen az elmúlt hetekben parádésan teljesít. Ugyan a kiesett Fulham otthonában kikapott, de hazai pályán az elmúlt három körben a Manchester, Arsenal, Chelsea triót (!) legyőzte, a Liverpool ellen pedig összehozott egy döntetlent. Ráadásul mindezt úgy tette a kisebbik liverpooli alakulat, hogy ezen találkozókon nem kapott gólt!

A csapatból André Gomes eltiltás, míg Yerry Mina sérülés miatt marad ki, vagyis Marco Silva ugyanazt a kezdőjét tudja pályára dobni, mint amelyikkel a sikereket elérte az elmúlt hetekben.

A motiváltság, a hazai pálya előnye, illetve a felek őszi meccsének eredménye (idegenben nyert 5-1-re az Everton) alapján számunkra nem kérdés, hogy az Evertonra fogadunk a Premier League 37. fordulójának nyitómeccsén. Aki pedig tovább akarja növelni nyereményszorzóját, az a fentiek tükrében megspékelheti tippjét azzal, hogy az Everton mellett kevés gólra fogad.
 

 

[2782318] 2019-05-03 21:00:00 Everton - Burnleyx;
megosztom