Tenisz

Van-e értelme most megfogadni Nadal Garros-győzelmét?

megosztom

A spanyol salakkirály a vártnál gyengébben kezdte a salakszezont, ennek köszönhetően pedig szépen felkúszott a szorzója.

Lezajlott az európai salakszezon első két versenye, a salakkirály Rafa Nadal pedig sem Monte-Carlóban, sem pedig Barcelonában nem tudott győzni, erre pedig az elmúlt egy évtizedben viszonylag kevésszer volt példa. De vajon kell-e kongatniuk a vészharangot a Nadal-szurkolóknak?

Nadal 2018-ban a 11. Garros-címét hódította el. - Fotó: ATP

Ha azt nézzük, hogy a Roland Garrosig még hátravan a madridi és a római Masters is, akkor aligha, hiszen ezeken még bőven csúcsformába lendülhet a mallorcai legenda. 

Hasonlóan legutóbb 2014-ben kezdte a salakszezont Nadal. Abban az évben a hercegségben nagy meglepetésre David Ferrertől kapott ki, majd Barcelonában még nagyobb meglepetésre Nico Almagro állította meg időnap előtt. A folytatásban sem különösen volt meggyőző, hiszen a madridi döntőben egészen addig oktatta Kei Nisikori, amíg meg nem sérült, míg Rómában nagy szenvedéssel jutott csak el a döntőig, hogy utána Novak Djokovicstól kikapjon. 

A döcögős felkészülés ellenére azonban Párizsban átmasírozott a mezőnyön és begyűjtötte a kilencedik Garros-címét.

Benne van a pakliban, hogy idén is valami hasonlót látunk majd Nadaltól. 

Monte-Carlóban és Barcelonában ugyanis egyaránt szenvedős volt a játéka, konkrétan a Fabio Fognini elleni vereségét követően azt mondta, hogy valószínűleg ez volt az elmúlt 14 évben a legrosszabb salakos meccse. 

Nadal szorzója az elmúlt hetekben meg is ugrott és immáron bőven 2.00 felett fogadható a Garros-győzelme. Ez már kezd elég baráti lenni, adódik a kérdés, hogy van-e értelme egy hónappal a rajt előtt megjátszani? 

Értelme csak akkor van, ha valaki abban gondolkozik, hogy a kezdésig esni fog. Véleményünk szerint ez nem történik majd meg, ahhoz komoly mészárlás kellene tőle az előttünk álló két Mastersen, amire nyilván Nadal bármikor képes, viszont ahogyan említettük, szerintünk ez a salakszezonja inkább a 2014-eshez hasonlít majd. 

bet365

A legkomolyabbat egyébként a friss barcelonai győztes Dominic Thiem szorzója zuhant. A szezon elejéhez képest gyakorlatilag megfeleződött, amiben nagy szerepet játszott, hogy múlt héten 2-0-ra verte Nadalt. 

Az elmúlt években kirajzolódott, hogy az osztrákban van a legkomolyabb potenciál és salakon ő a legveszélyesebb a spanyolra. Párizsban viszont még nem találta meg az ellenszerét Rafa játékának, eddig háromszor meccseltek és még szettet sem tudott nyerni. 

Kíváncsian várjuk, hogy a mallorcai mit mutat a salakszezon hátralévő részében, mindenesetre érdemes éles szemmel nézni a meccseit, mert ha nem vált "állat" módba, akkor elég szép oddsokat lehet majd levadászni. 

Szerinted ki nyeri idén a Roland Garrost?

 

megosztom