Bajnokok Ligája

Mennyit adnál az Ajax döntőjére? És a BL-győzelmére?

  • ivan
megosztom

A címvédő Real Madrid után a Juventust is elgázolta az Ajax, amely a City-Tottenham győztesével találkozik az elődöntőben.

Ódákat zeng a nemzetközi sportsajtó az Ajax Amszterdam újabb fantasztikus teljesítményét követően, a holland alakulat kedden este Torinóban a Juventus számára tartott egy kis bemutató és vívta ki a továbbjutást az elődöntőbe. 

Az első meccsen elért 1-1-es döntetlen után az elmúlt években kétszer is döntőző Juventus  Cristiano Ronaldo fejes góljával még ugyan előnybe került, ám az amszterdamiak még az első félidőben egalizáltak, a második játékrészben pedig egész egyszerűen lefocizták az olasz csapatot. Például ilyen támadásokkal:

Ha a kapuban Wojciech Szczesny nem fog ki egy remek napot vagy ha nincsen a VAR és a visszafújt lesgól, akkor bizony az Ajax akár ezúttal is eljuthatott volna négy rúgott gólig, ahogy tette azt pár hete a Real Madrid otthonában.

És ezen a ponton érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyire nincs helyén kezelve ennek a csapatnak a játékereje. A madridi meccshez hasonlóan ezúttal is szinte teljesen esélytelennek gondolta a közvélemény az Ajaxot, csakhogy a futball ismét bebizonyította, hogy a pénz nem minden, egy jó szakmai koncepció, egy kiváló edző és egy összetartó társaság képes feje tetejére állítani a világot.

Az Ajax bravúrjának nagyságát jelzi, hogy utoljára 2006-ban jutott be a BL legjobb négy csapata közé egy ilyen alacsony költségvetésű alakulat, akkor a spanyol Villarrealnak sikerült ez a csoda.

 

Ezzel együtt nem kérdés, hogy ennek a csapatnak ez az első és egyben utolsó nagy dobása. A topklubok már sorban állnak a kulcsemberekért, így szinte kizárt, hogy a keret egyben marad majd a nyáron.

 

 

Kérdés persze, mekkora lesz ez a dobás. Az Ajax a döntőbe jutásért majd a Manchester City - Tottenham párharc győztesével találkozik és akárki lesz az ellenfél, egyáltalán nem tűnik esélytelennek.

 

A bukiknál jelenleg 2.75-ért lehet fogadni, hogy az Ajax eljut a döntőbe és kereken 8-szoros pénzt fizet, ha a holland csapat nyeri a BL-t.

A szorzók alapján a Tottenham ellen esélyesebbnek számítanak az amszterdamiak, így aki úgy kalkulál, hogy szerda este a Spurs kiejti a Manchester City-t, annak érdemes még most megfogadnia ezeket az opciókat.

[3010088] 2019-04-16 21:00:00 Juventus - Ajaxx;
megosztom