Sportfogadás

Tippergreta újabb aranytojást tojó tyúkot talált?

megosztom

A jégkorong után kosárlabdából is frenetikusan teljesít a Logibet legjobb csajszija.

A Logibet egyik legjobb tippmestere, Tippergreta sosem tagadta, hogy több forrást is igénybe vesz a tippeléséhez, és ez bizony meg is látszik az eredményein. Jégkorongból szenzációs évet produkál, ám úgy tűnik, e mellé most felzárkózik a kosárlabda is, ahol szintén parádés számokat hoz.

Habár a márciusi hónap Grétánál sem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, az év egészére így sem lehet semmiféle panasz. Az idén feladott 390 tippje ugyanis több, mint 5%-os ROI-val zöldült, ami 110 egység profitot jelentett, még a gyengébb időszak ellenére is!

A jégkorong mellett kiemelkedik még a tenisz, illetve a kosárlabda is, utóbbi esetében pedig különösen fontos lehet Gréta új forrásának bevonása.

Február 1-je óta 65 kosártippből 30.19 egység profit jött, ami 10.67% ROI-t jelentett.

Gréta ráadásul áprilisban egészen kiváló mutatókat szállít, a cikk megírásakor az utolsó 28 tippből 20 nyert, ezeknek pedig nagy része kosárlabda volt.

Ha így folytatják Tippergreta forrásai és ilyen szépen zöldül emellett a tenisz is, vidám hónapok várnak ránk és akár még a mostaninál is élesebb lehet a csata az első helyért!

Ha érdekelnek Tippergreta tippjei, havi 19.99€-ért feliratkozhatsz rá és az összes többi tippmesterre is.

megosztom