Bundesliga

Tényleg ennyire egyértelmű, hogy a Bayern nyeri a Klassikert?

  • gb1
megosztom

Meglepő módon a bukmékerek teljesen leírják a Dortmundot a közeledő derbin.

fotó: archív

Talán nem túlzunk azzal, ha azt mondjuk, hogy az egész 2018/19-es Bundesliga-szezon legfontosabb meccse érkezik szombaton. A Klassiker tavaszi kiadása ugyanis könnyen lehet, hogy nem csak három pontot, de a Salátástálat is érheti az azt begyűjtő együttesnek.

A hétvégén a Bayern München nem tudta legyűrni idegenben a tökösen játszó Freiburgot, míg a Dortmund két hosszabbításban szerzett Alcácer-góllal verte a Wolfsburgot és ezáltal újra két pontra meglépett a Bőrnadrágosok előtt.

Nico Kovac csapata hamar bajba került, hiszen Lucas Holer már a harmadik minutumban vezetéshez juttatta a hazaiakat. Erre még Lewandowskinak, aki a 199. találatát szerezte a ligában, még volt válasza, de a meccs 1-1 maradt a lefújásig. Ebből a bravúreredményből oroszlánrészt vállalt a Freiburg kapusa, a 26 éves volt utánpótlás-válogatott Alexander Schwolow, de a szerencse is velük volt, hiszen Goretzka kapufáig is jutott a második játékrészben.

Sokáig úgy tűnt, hogy az ördögi versenyfutásban érdekelt Dortmund sem bír a Farkasokkal, ám a végjátékban a nagy nyomás gólokká érett. Nem semmi, de 

a Darazsaknak ez volt a szezon során a kilencedik 90. percben, vagy azután szerzett találatuk és ebből a Barca-kölcsön Paco Alcácer egymaga ötöt vállalt.

Ez mellesleg új Bundesliga-rekord, hiszen eddig egy teljes kiírás alatt maximum négyig jutott egy játékos. A klub sportigazgatója, Michael Zorc hozzá is tette, hogy "A csapat nem hagyatkozhat erre. Ennyi dráma nem feltétlenül egészséges."

Ami azonban bizonyos, hogy ezek a kulcsfontosságú gólok azok, amik miatt most az élen állnak, hiszen míg a Dortmund kilencet, a Bayern csak két gólt szerzett a hosszabbításokban. Ez eddig plusz hat pontot hozott Lucien Favre fiainak, akiknek immár ellenfelei is tudják és valószínű remegve várják ezt a szakaszát az összecsapásoknak.

Na, nem mintha a Bayern spílerei betojnának a BVB-től és a legfrissebb interjúkban fogadkoztak is, hogy a Klassikeren megvillantják majd, hogy mire is képesek valójában. Bárhogy is lesz azonban, nem hinnénk, hogy reálisan lettek belőve az oddsok, hiszen a bukik nagyon leírták a Darazsakat. 

1X2    
Bayern München Döntetlen Borussia Dortmund
1.53 4.75 5.00
A tipp azonnali megjátszásához kattints az oddsra!
[2803939] 2019-04-06 18:30:00 Bayern München - Borussia Dortmundx;

 

Neked mi a véleményed a Klassiker esélyeiről?
megosztom