Premier League

Összejön-e zsinórban a 10. idegenbeli siker a Manchester Unitednek?

megosztom

A Vörös Ördögök az ősi rivális Arsenal ellen szerezhetik meg sorozatban a 10. idegenbeli sikerüket tétmérkőzésen.

Zsinórban 10. idegenbeli sikerére hajt a Manchester United vasárnap. - Fotó: Twitter

Igazi rangadóval zárul a Premier League 30. fordulója, hiszen vasárnap késő délután az Arsenal a Manchester United együttesét fogadja. A felek közt mindössze egy pont és egy hely a különbség a vendégek javára, vagyis a tét is óriási.

1x2     
Arsenal Döntetlen Manchester United
2.40 3.60 3.00

A meccs tipikusan háromesélyes, köszönhetően az előjeleknek. Az Arsenal ugyanis az elmúlt két tétmeccsén nem tudott nyerni, sőt csütörtökön igen komoly pofonba futott bele a Rennes otthonában, így a jövő heti EL-visszavágóra is tartalékolnia kell. Azonban a csapat ezen ütközeteket idegenben játszotta, hazai pályán viszont kifejezetten jól megy neki. Ugyanakkor a legutolsó otthoni vereségét az Arsenal épp vasárnapi ellenfele, a Manchester United ellen szenvedte el, méghozzá január végén az FA Kupában.

Az Ágyúsoknál egyébként Torreira eltiltás, Bellerín, Holding és Welbeck sérülés miatt nem lép pályára, viszont Lacazette frissen várhatja a mérkőzést, mivel Franciaországban nem játszott.

bet365

A vendégeknél más a leányzó fekvése, sokat cikkeztünk mi is arról, hogy mennyi hiányzója van Solskjaernak. Az utóbbi hetekben közel egy tucatnyi (!) játékosa hiányzott (Valencia, Darmian, Lingard, Mata, Alexis Sánchez, Jones, Herrera, Matics, Martial, Bailly, Pogba), közülük viszont Pogba már visszatér a hétvégén.

TIPPKIRÁLY 4
Országos Tippbajnokság


Kattints és nyerj menő Dorko-cuccokat összesen 150 000 forint értékben!

A francia világbajnokkal stabilabb lehet a középpálya, ugyanakkor a csapatra abszolút nem lehet panasz mostanság. Hiába a temérdek hiányzó, a MU behúzta a legutóbbi három meccsét, ráadásul ezen találkozók mindegyikén minimum három gólt szerzett. Főleg ezen intervallumból az utolsó összecsapás, a szerdai, párizsi ütközet maradandó, ugyanis a csapat idegenben dolgozta le kétgólos hátrányát, és továbbjutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájába.

Ahogy fentebb említettük, a két együttes legutóbbi találkozóját az Emiratesben a MU húzta be, és hiába a jó pár hiányzója, ezúttal is jó lehet legalább az egyik pontra, de akár zsinórban a 10. idegenbeli sikere is összejöhet. Mindemellett azon a véleményen vagyunk, hogy a felek a gólokkal sem maradnak adósak, sőt, szerintünk minimum két gólt láthatunk vasárnap délután.

  • BetBuilder: Manchester United vagy döntetlen és több, mint 1 gól @ 1.95  
[2782244] 2019-03-10 17:30:00 Arsenal - Manchester Unitedx;
megosztom