Olasz foci

Nem szívesen nyeretnénk a kapitányát veszített Napolit

  • varin
megosztom

Vajon mire megy Marek Hamsík nélkül a Napoli Firenzében?

Az elmúlt napok egyik legérdekesebb sztorija a Napoli csapatkapitányához, Marek Hamsíkhoz kötődik. A szlovák középpályás már nem lesz tagja a Napoli hétvégi csapatának, de nem feltétlenül csak ezért óvakodunk a déliekre fogadni az Artemio Franchiban.

1x2     
Fiorentina Döntetlen Napoli
4.00 3.60 1.90

Hamsík a hírek szerint megegyezett egy még meg nem nevezett kínai klubbal, ám az átigazolásáért fizetendő 30 millió euró körül valami probléma volt, így a transzfer egyelőre nem valósult meg. Erre még van néhány hete a feleknek, hiszen a kínai átigazolási időszak a hónap végéig tart, ennek eredménye pedig az, hogy hiába még a dél-olasz csapat játékosa Hamsík, a Fiorentina ellen már nem lép pályára.

Noha Hamsík idén nem volt alapember, amikor ő pályán volt, a Napoli 2,38 pontot szerzett meccsenként, míg nélküle csak 2,22-t.

Carlo Ancelotti csapata nincs kirobbanó formában, a Fiorentina viszont jól teljesít, mindezek fényében pedig nem egyértelmű favoritja a szombati 90 percnek a Napoli. Hazai pályán ugyan legyőzték a Sampdoriát az előző fordulóban, ám azt megelőzően az utolsó öt idegenbeli meccsükből egyet nyertek csak meg úgy, hogy a 450 perc alatt egy lőtt gólig jutottak, Szardínián.

Ezzel szemben a Fiorentina jó heteket tudhat maga mögött. Öt meccs, három győzelem, kupatovábbjutás, hetes a Romának és összesen 17 lőtt gól. Ami azonban problémás lehet a Violáknak, az Milenkovics (20/2) és Benassi (19/7) eltiltása, a két alapember ugyanis biztosan nem lép pályára szombaton.

[2847283] 2019-02-09 18:00:00 Fiorentina - SSC Napolix

A két csapat közös múltja egyértelmű déli fölényt mutat, viszont Firenzében 2014 óta nem tudott nyerni a Napoli. Gólokban sem tobzódott mindemellett ez a párharc, szeptemberben otthon 1-0-ra nyert a Napoli, tavaly pedig összesen három gól esett a két meccsükön.

Nehéz megtalálni itt a jó fogadást, a háromesélyes tippeket kilőttük, a gólok számát kilőttük, maradtak talán a lapok. A spori a Giampaolo Calvarese lesz, aki elég alacsony átlaggal dolgozik, ráadásul a Napoli nem is tartozik a legsportszerűtlenebb csapatok közé. Nápolyban 4-1-re nyerte a lapokat a Fiorentina, és ezúttal is inkább a Violákra voksolunk, ráadásul ha ugyanannyi kártyát kapnának a felek, a tétünk visszajárna.

hatharom.com
Fiorentina +0 lap
bet365 @1.85
[2847283] 2019-02-09 18:00:00 Fiorentina - SSC Napolix;
megosztom