Portugál foci

Ázsiai gólokra tippelnénk a Benfica-Sportingon

megosztom

A Portugál Kupa elődöntőjében lisszaboni derbit rendeznek. Három napja a Benfica lesimázta a Sportingot.

Fortuna szeszélyének hála három nap leforgása alatt kétszer is összecsap egymással a két lisszaboni sztárcsapat, azaz a Benfica és a Sporting. Hétvégén a bajnokságban "fordított" felállásban mérkőztek meg a felek és egy igen eseménydús 90 percet követően a Benfica 4-2-es győzelmet aratott. Volt azon a meccsen minden, ami egy derbihez dukál, korai gól, büntető, piros lap és persze rengeteg helyzet és hat gól.

[2969858] 2019-02-06 21:45:00 Benfica - Sporting CPx;5

Az idei szezon alapján a Benfica sokkal erősebb csapatnak tűnik, emlékezhetünk rá, hogy a Sportingnál a tavalyi szezon botrányokkal ért véget, ami után alaposan átalakult a keret, a morál pedig nagy mélységekbe hullott. A bajnokságban a Sporting idén nem tudott versenyre kelni a Porto-Benfica párossal, így értelemszerűen maradt a kupa, tavaly a döntő is összejött, csak pont a balhé miatt nem volt realitás a trófea elhódítása.

A Sporting a négy közé vezető úton kiejtette a Portót, vagyis tényleg prioritás a serleg, az pedig, hogy az elődöntőben a városi rivális Benfica az ellenfél, csak növeli a motivációt.

Csakhogy nyilván a Benfica sem adná alább a végső győzelemnél, a pár napja aratott siker után meg aztán pláne lehet miből erőt meríteni. Az elődöntőben már két meccs dönt a továbbjutásról, így a Luz stadionban kell felépíteni az előnyt a visszavágóra.


Mire érdemes fogadni?

A bukik egyértelműen a Benfica mellett tették le a voksukat, a nyitó oddsok 1.90 körül jöttek ki a hazaira, amit a fogadók mostanra 1.75 körüli átlagra szorítottak le. Az igaz, hogy a Sporting utoljára 2015-ben tudta megverni idegenben a városi riválist, viszont legutóbbi két vendégszereplése alkalmával 1-1-es döntetlent ért el.

Az is veszélyt jelenthet, hogy három napja nyerni tudott a Benfica, hiszen azért ez egy komoly csata és nem biztos, hogy életszerű, hogy ilyen rövid idő leforgása alatt kétszer is ugyanaz a végeredmény szülessen.

Mi most inkább a gólokban látunk fantáziát, hiszen a bukik +/-2,25-ön húzták meg az egál line-t, ebből az opcióban pedig van érték, főleg ha van módunk kivárni élőben a meccset.

 

  • Gólok száma 2.25 felett@1.83    

 

[2969858] 2019-02-06 21:45:00 Benfica - Sporting CPx;
megosztom