Premier League

Szembemegyünk a bukikkal, a City helyett az Arsenalra fogadunk

megosztom

A bukmékerek szerint teljesen esélytelen az Arsenal az Etihadben, tízszeres pénzt fizetnének ki a vendégsiker esetén.

A bukikkal ellentétben mi az Arsenalra fogadunk vasárnap. - Fotó: Twitter

Rangadót rendeznek vasárnap Angliában, hiszen a forduló előtti második a negyediket fogadja, avagy a Manchester City az Arsenalt látja vendégül. A bukmékerek szerint ugyanakkor abszolút nem beszélhetünk rangadóról, sőt szerintünk magabiztos, többgólos győzelmet arathat Guardiola együttese. Ezzel nem értünk egyet és mi a vendégekre fogadunk ázsiai hendikeppel.

1x2     
Manchester City Döntetlen Arsenal
1.30 6.25 10.00

A City ugyanis egy igen arcpirító vereséget szenvedett szerdán, hiszen hiába vezetett már az 1. percben Newcastle-ben, mégis a második félidő második felében a Szarkák fordítani tudtak, és teljesen megérdemelten nyertek. Emiatt ötpontosra nőtt a manchesteri alakulat és az élen álló Liverpool között a különbség, avagy egy blamát követően elvárás a győzelem a csapattal szemben a vasárnapi rangadón.

Az eredménykényszer mellett az összeállítással lehet gondja Guardiolának, hiszen Bravo után Ederson is megsérült, így ha a brazil nem épül fel a hétvégi rangadóra, akkor a 20 éves Muricnak kell védenie, mellettük vélhetően Kompany, Mangala és Mendy marad ki. Mindezek mellett Guardiola vélhetően valamelyest felforgatja csapatát a szerdaihoz képest, a hírek szerint a Newcastle-ben kimaradó Bernardo Silva, Mahrez, Jesús trió a kezdőben kaphat helyet.

bet365

A Citynek nem igazán jön tehát jókor ez a rangadó, nem úgy, mint az Arsenalnak. A vendégcsapat ugyan az FA Kupából hazai pályán esett ki a Manchester Uniteddal szemben, a bajnokságban viszont jó formában van. Legutóbbi két PL-meccsét megnyerte, előbb városi derbin a Chelsea-t győzte le, majd a Cardiffot fektette két vállra. A walesiek elleni sikernek köszönhetően egyébként feljött a negyedik helyre a táblázaton.

Emery egyébként a szokásos hiányzóira - Holding, Welbeck, Szokratisz, Bellerín, Mavropanosz - nem számíthat, míg Koscielny, Maitland-Niles és Mhitarjan játéka kérdéses, míg a friss igazolás, Denis Suarez kispados lesz. Elöl viszont az az Aubameyang és Lacazette kezdhet, amely duó az utóbbi hetekben pazar formában van.

Véleményünk szerint jelenpillanatban nincs annyi a két együttes között, mint amelyet a bukmékerek vizionálnak szorzóikkal, sőt, úgy gondoljuk, hogy irreális oddsokat határoztak meg. Így pedig muszáj szembe mennünk velük, mivel az Arsenalnak reális esélye van arra, hogy pozitív eredményt érjen el az Etihadban.

Emiatt fogadunk az Ágyúsokra +2-es ázsiai hendikeppel, ami azt jelenti, hogy egygólos hazai siker, döntetlen vagy vendéggyőzelem esetén nyertes a tippünk, kétgólos City siker esetén visszajár a feltett tétünk, vagyis legalább háromgólos manchesteri győzelem esetén bukna, ami perpillanat nehezen elképzelhető.

  • Arsenal +2 (ázsiai hendikep) @ 1.625    
[2782201] 2019-02-03 17:30:00 Manchester City - Arsenalx;

Kattints a képre és már tippelhetsz is!

megosztom