La Liga

2.20-as tippünk van Messiék túrájára

megosztom

Kőkemény meccs vár a Barcelonára a Getafe otthonában, ahol a legnagyobb csapatok is megszenvednek a gólért.

Suárez és Messi is játékra jelentkezik vasárnap. fotó: archív

A spanyol élvonal 18. fordulójának vasárnapi zárómeccsén az éllovas Barcelona a hetedik helyen vitézkedő Getafe otthonában lép pályára.

1x2     
Getafe Döntetlen Barcelona
7.50 5.00 1.40

A katalánok tavaly tükörsimán húzták be a bajnokságot, ám a címvédés felé vezető út nem lesz olyan egyszerű. Az hagyján, hogy többen is a nyomukban lihegnek, de az előző szezonban mindössze egy vereséget jegyeztek, jelenleg pedig már kettő áll a nevük mellett és a 17 meccsükből csak 11-et tudtak nyerni.

A 2018-as évet mindenesetre felszállóágban zárták, hiszen ugyan az utolsó Bajnokok Ligája-csoportmeccsükön a Tottenhamnek leadtak egy pontot,

Messiék az utóbbi hét tétmeccsükből hatot megnyertek, rendkívül meggyőző 20:3-as gólarányt felmutatva.

Az argentin zseni ebből hetet vállalt és a kisebb hullámvölgy után úgy tűnik, hogy ismét régi önmagát hozza.

A keretet tekintve nem számíthatunk túl nagy meglepetésre – a még mindig sérült Umtiti helyén Lenglet léphet pályára, Sergi Roberto posztján pedig valószínűleg Semedo kezdhet. A hazaiaknál Shibasaki elutazott az Ázsia Kupára, Ndiaye és Bergara pedig kényszerpihenőn vannak.

[2844747] 2019-01-06 20:45:00 Getafe - Barcelonax

A gránátvörös-kékek 54 éves mestere, Ernesto Valverde elmondta, hogy nehéz meccsre számít, hiszen a Getafe egyértelmű célja, hogy visszajusson az európai kupaporondra.

A Getafe egy remek ellenfél az év kezdéséhez, hiszen rendkívül keménynek bizonyulnak ebben a szezonban.

Komoly teszt elé állítanak majd minket, de ezzel tisztában vagyunk. Tavaly csak kínkeservesen tudtunk nyerni ellenük idegenben, otthon pedig még gólt sem sikerült szereznünk. Mindent megtesznek az 50-50-es labdák megszerzésért, nagyon kellemetlen ellenük játszani."

- mondta a Barca-tréner, aki próbálta a kisebb nyomást enyhíteni fiain. Nyilatkozatában kitért arra is, hogy a karácsonyi szünetet követően a játékosok kipihenték és jól festettek az edzésen.

Getafe#esp-getafe#5

Valverde persze nem a levegőbe beszélt, hiszen a Getafe az utóbbi 11 tétmeccséből mindössze egyet veszített el és messze földön híres a fizikális játékáról. Nyolc hazai meccsükön csupán négy gólt engedélyeztek vendégeiknek, tehát láthatjuk, hogy valódi teszt előtt állnak Messiék.

Nem is gondolnánk, hogy gálázni fog a 25-szörös La Liga-bajnok alakulat, de a győzelmet azért valószínűleg sikerül kicsikarniuk. Ha pedig a lőlapon a gólok száma nem haladja meg a 3.5-et, akkor szépen megnövelt oddsot csíphetünk.

 

  • Barcelona nyer és gólszám - 3.5 alatt @2.20   

 

[2844747] 2019-01-06 20:45:00 Getafe - Barcelonax;
270042
megosztom