TipPics

Balek vagy zseni az az olvasónk, aki "csak" 300 ezret nyert?

megosztom

Sportinsider óriásit fogott, de ha nem ijed meg, most milliomos lenne. Jól döntött?

Ritka az olyan alkalom, hogy egy TipPics kapcsán nem tudjuk eldönteni, hogy egy user jól döntött vagy hibásan, hiszen végső soron mindig az számít, hogy zöld vagy piros. Törzsolvasónk, Sportinsider esetében azonban nem vagyunk benne biztosak, hogy bölcs volt a választása, így a Ti segítségeteket kérjük ennek eldöntésében!

A Logibet korábbi profi tippmestere egy brutális ötös kötéssel támadt a    -ön, amely több, mint 8800 eurót hozott volna 15 euróra. Sportinsider többek között a Vidi és a luxemburgi Dudelange pontszerzésében is bízott, ám hiába jött be végül minden tippje, az eredeti összegnek csak tizedét nyerte. Ennek oka pedig az, hogy Sportinsider kihasználta a Bet365 egyedi funkcióját és kiszállt fogadásaiból a 7 órás meccsek vége előtt.

Mint azt olvasónk elmondta, a 80. perc körül nyomott rá a cashoutra, amikor is úgy gondolta, a BATE 3-1-es vezetése miatt nem biztos, hogy a Vidi meg tudja majd tartani az ikszet, ráadásul ekkor Luxemburgban még el sem kezdték a találkozót.

Az ötletekhez mindenképpen jár az óriási gratuláció, annak eldöntését viszont rátok bíznánk, hogy jól döntött-e a játékos. Ti kiszálltatok volna?

De hogy azért ne legyen savanyú Sportinsider estéje, arról egy másik, jól irányzott cashouttal gondoskodott. A Malmö, Vidi, BATE kombi 2400 eurót hozott volna, ám a Chelsea egyenlítő gólját megelőzően Sportinsider +700 euróban kimenekült szelvényéből, ami kifizetődő döntésnek bizonyult.

És hogy mire világított még rá a fenti két szelvény? Hogy a cashout a sportfogadás egyik leghasznosabb találmánya, amely olykor elengedhetetlen.

Többek között ezért is éri meg játszani a bet365-ön, amely több ehhez hasonló egyedi funkcióval rendelkezik. Fogadj te is ITT, hogy kiszállhass az ilyen szelvényekből!

bet365

 

megosztom