Sportfogadás

Itt egy erős tipp, amit tavasszal leszüretelhetünk

megosztom

A kézilabda EHF Kupa nem a Kiel szintje, de így hogy a döntőt is a németek rendezik, elég jó eséllyel nyerhetünk.

Csütörtökön vált hivatalossá, hogy a második számú európai kupasorozat férfi mezőnyének négyes döntőjét a német THW Kiel együttese rendezheti.

Ez azt jelenti, hogy adott esetben a sorozat első számú favoritja saját szurkolótábora előtt küzdhet meg a trófeáért, a pályázás pedig már önmagában jelzi, hogy a Zebrák bizony a végső győzelemre hajtanak.

A tavalyi szezonban folyamatosan sérülések hátráltatták a német szupercsapatot, amely így lecsúszott a bajnokságban a Bajnokok Ligája-indulásról.

Idén azonban már komplettebb a gárda és ez a bajnoki szereplésén látszik leginkább. A Kiel jelenleg második a Bundesligában a Flensburg mögött, igaz, a vesztett pontok tekintetében a Löwen is jobban áll a Zebráknál, de csak egy ponttal.

A Kiel szinte állandó szereplőnek számít a BL-ben, azonban ha már ez idén nem jött össze, egy EHF Kupa bezsebelése azért érdekelheti a klubot. Már csak azért is, mert az elmúlt években a német alakulatok uralták ezt a sorozatot, az elmúlt 14 kiírásból 13-szor Bundesliga-csapat hódította el a serleget.

A Kiel a tavaszi csoportkörben a dán GOG, a spanyol Granollers és a lengyel Azoty Pulawy csapataival meccsel. Első ránézésre ez elég könnyed feladat lehet, hiszen hazai pályán szinte kizárt, hogy bármelyik gárda ellen is pontot veszítsen.

A kiírás értelmében ha a Kiel megnyeri a csoportját, akkor rendezőként nem kell negyeddöntőt játszani. Ha ez nem sikerülne, akkor még mindig kiharcolhatja a részvételt egy negyeddöntős párharc útján.

Én viszont úgy látom, hogy ezt a csoportot a Kiel behúzza és ott lesz a négyes döntőben, amelyet a hírhedt Sparkassen Arénában rendeznek.

Az erőviszonyok és az oddsok alapján a Hannover, a Füsche Berlin és a tavalyi döntős St. Raphael jelenthet rá veszélyt, de például a Hannovert most hétvégén verte le idegenben hét góllal, a Berlin ellen pedig még soha nem kapott ki hazai pályán.  A francia alakulat elég erős, de a kieli közönség előtt azért nagy feladat lenne legyőzni a THW-t.

Összességében minden klappol ahhoz, hogy a Kiel behúzza az EHF Kupát, a rendezés pedig már önmagában elég jel a motivációt illetően.

 

  • A THW Kiel nyeri az EHF Kupát@1.66   
bet365
megosztom