Csütörtökön délután vált hivatalossá, hogy a 2019/20-as idénytől Angliában is bevezetik a többek között Olaszországban és Németországban is alkalmazott VAR-t, vagyis a videóbírót. Ez hatalmas jelentőségű lépés, hiszen a futball őshazájába és a legerősebbnek tartott topligába is elért egy olyan újítás, amely mindenképpen a modern futballt támogatja, ám a konzervatív fanatikusok szerint ez a futball halálát okozza.
Igen nagy volt korábban a véleménykülönbség a Premier League csapatai között, hiszen a Manchester City és Pep Guardiola régóta szeretné a videóbíró bevezetését, ám a MU és a Chelsea a technika ellen voltak. Most azonban már nem lesz választásuk a csapatoknak, hiszen a korábban FA Kupa-meccseken tesztelt VAR a PL-be is beköszönt.
Érdemes azonban megnézni, hogyan is reagáltak néhányan a hírre, így alább ezekből a tweetekből szemezgettünk kicsit.
Szurkolói reakciók a VAR-ra |
---|
"RIP labdarúgás" |
"A labdarúgásban innentől vége, mostantól nincs szükség szakértőkre, sem riporterekre. Nem maradt téma sem, amiről vitatkozhatnának. |
"Jó dolog volt a foci, amíg tartott..." |
"Ez egy visszaigazolás, hogy a foci innentől televíziós sportág lett. A VAR kifejezetten a mérkőzésre járás ellensége." |
"BREAKING: Mike Dean visszavonult a labdarúgástól" |
Persze akadtak szép számmal olyanok is, akik örültek az újításnak, kiemelve, hogy a játékvezetői tévedések kevesebb hatással lesznek így a mérkőzések végkimenetelére.