Darts

Egyre esélytelenebb Cross címvédése az Ally Pallyben?

megosztom

A bukmékerek szerint igen, hiszen jelenleg 10.00 feletti oddsot kínálnak arra, hogy az angol nyeri a 2019-es PDC-vb-t.

Rob Cross az előző szezonban üstökösként robbant be a PDC mezőnyébe, és káprázatos darts-cal lett a sportág világbajnoka. Hihetetlen mekkorát fordult vele a világ, hiszen a 2017-es vb-t még a TV előtt élvezte, egy évre rá pedig a példaképét, Phil Taylort a döntőben legyőzve szerezte meg a Sid Waddell serleget. 

Cross esélyt sem adott a döntőben Taylornak. - Fotó: PDC

A 28 éves angol dartsos a holland Michael van Gerwen trónról való letaszítását vagyis a világelsőség megszerzését tűzte ki, mint következő nagy cél. Ennek megvalósítása azonban az idei szezonban egyelőre finoman szólva is vakvágányra került, ugyanis Cross csak árnyéka önmagának. Persze erre valahol számítani lehetett, hiszen a hirtelen jött sikert soha nem könnyű kezelni.

Most már nem underdogként szólítják a színpadra, hanem általában favoritként, és bizony mindenki a regnáló világbajnok skalpjára vadászik. 

Így rögtön sokkal nehezebb teljesíteni, és egyelőre Crossnak még szoknia kell ezt a "szerepet"

A felemásra sikerült Premier League után a World Matchplayen, a Bajnokok Ligájában, a World Grand Prix-n és legutóbb az Európa-bajnokságon is csalódás volt a teljesítménye. 

Nem csoda, hogy a bukmékerek egyre kevesebb esélyt látnak arra, hogy megvédi a címét az Ally Pallyben.

Amíg januárban a    -ön 4.00-es szorzón lehetett fogadni a győzelmére, addig jelenleg 11.00-szeres pénzt ér a sikere. 

A favorit természetesen Van Gerwen 2.00-es oddsal, a második legesélyesebb Gary Anderson, míg Peter Wrightra ugyanannyit fizetnek, mint Crossra. 

megosztom