Bajnokok Ligája

Szerintünk így érdemes fogadni a MU-Juventus meccset

megosztom

A BL-forduló legnagyobb rangadóját rendezik az OldTraffordon, ahol a Manchester United a Juventust fogadja.

Kattints a képre és játssz Te is!

A H-csoport rangadóján két veretlen csapat találkozik egymással, a manchesteriek négy, az olaszok pedig hat ponttal állnak két forduló után. A csoportgyőzelem nagy valószínűséggel a két gárda között dől majd el, de amennyiben a United vereséget szenved, úgy José Mourinhóéknak a Valenciával még a továbbjutásért is komoly harcot kell vívniuk.

A hétvégén mindkét csapat döntetlent ért el a bajnokságban, de amíg a Juventus egy hazai meccset nem tudott behúzni a Genoa ellen, addig a MU a Chelsea vendégeként szerzett pontot, a Vörös Ördögök ráadásul a 96. percben bukták el a győzelmet.Bár az eredmény miatt bosszús lehet Mourinho, hosszú idő után adott életjelet magáról csapata, így tulajdonképpen bizakodva várhatják a Juve ellen randevút.

[2876464] 2018-10-23 21:00:00 Manchester United - Juventusx

Ami a kezdőcsapatokat illeti, a manchesterieknél Alexis Sánchez, Phil Jones, Diogo Dalot, Scott McTominay, Marouane Fellaini és Jesse Lingard is kihagyta a hétfői edzést, így valószínűleg ők maximum a padon kapnak helyet, így ugyanaz a kezdő futhat ki a pályára, amely a Chelsea ellen is pontot szerzett.

A Juvénál Cristiano Ronaldo visszatérhet a csapatba - a portugál az előző fordulóban eltiltott volt - és természetesen ezzel el is viszi a showt mindenki előtt. CR7 Manchesterben lett világklasszis játékos és korábban még a Real Madrid játékosaként tudott gólt szerezni az Álmok Színházában - akkor nem is ünnepelte meg a találatát, tiszteletet mutatva a hazai közönségnek.

Allegri Ronaldo mellé ezúttal berakhatja Paulo Dybalát is, a csúcsék Mario Manzukic lehet, a szaklapok pedig Bernardeschit is a kezdőbe tippelik, de ha Cuadrado vagy Douglas Costa jut szóhoz, azzal sem lesz sokkal gyengébb a Öreg Hölgy.

A középpályán a Pogba-Matics kontra Matuidi-Pjanic nagyon komoly csatát ígér, igazi csemege lehet ez a szakértőknek.

DailyExpress

Mire érdemes fogadni?

A bukik számaiból is láthatjuk, hogy háromesélyes mérkőzésről van, a számok alapján a Juventus valamivel esélyesebb a sikerre. Az Old Traffordon nemzetközi kupameccset játszani azonban nem egyszerű feladat, Mourinho dörzsöltsége pedig Allegri számára is komoly kihívást jelenthet.

Inkább nagy taktikai csatára, mintsem látványos mérkőzésre számolhatunk, de a bukmékerek is így gondolkoznak, hiszen például a gólok számát illetően elég alacsony szorzót kínálnak az underre.

Igazából ezen a meccsen a döntetlen egyik fél számára sem lenne elfogadhatatlan eredmény, így a 3.30-as oddsért csábító ez az opció is.

És persze érdemes lehet a gólszerzős piacokon is szétnézni, hiszen Ronaldo biztosan extramotiváltan fog pályára lépni. A portugált a BL-győzelem miatt igazolta a Juve, de a valenciai kiállítása miatt egyelőre még nem villantott semmit kedvenc sorozatában, viszont egyre jobb formába kerül, legutolsó két meccsén egyaránt a kapuba talált. Egy Roni-gól most 2.05-öt fizet, míg a másik oldalon Lukaku góljával már triplázhatunk.

A meccsre a bet365 ingyenes élő fogadást kínál, így mindenképpen érdemes lesz majd figyelni ezt a találkozót és megpróbálni hasznot húzni belőle.

Pre-match betként a döntetlent próbálnánk meg, alternatív piacokról pedig egy szögletes fogadáson akadt meg a szemünk.

 

  • Döntetlen@3.30    
     
  • Szögletek száma 9.5 felett@1.90    

 

[2876464] 2018-10-23 21:00:00 Manchester United - Juventusx;
megosztom