NB I

A Fradiban és a Vidiben sincs érték - oddsok a 11. fordulóra

Címkék:

Unod a Nemzetek Ligáját? Akkor fogadj az NB I-re, ugyanis kijöttek a 11. forduló szorzói!

Jövő szombaton a 11. fordulót rendezik az NB I-ben, ahol a topcsapatokra komoly feladat vár, még akkor is, ha a Fradi a kilencedik, míg a Vidi a tizenkettedik, vagyis az utolsó helyen tanyázó alakulathoz látogat.

1x2 -    
Mérkőzés 1 x 2
Kisvárda-Mezőkövesd 2.45 3.15 2.80
Diósgyőr-Újpest 3.25 3.25 2.15
Debrecen-Paks 2.10 3.25 3.40
MTK-Honvéd 2.25 3.20 3.10
Haladás-Vidi 4.85 3.50 1.70
Puskás Akadémia-FTC 5.75 3.80 1.55

A forduló kiemelt mérkőzése a Puskás Akadémia-FTC ütközet lesz. A vendégek toronymagasan vezetik a bajnokságot, azonban a múlt héten botlottak hazai pályán a Debrecen ellen. A hazaiak meglepetésre otthoni környezetükben legyőzték a Vidit és a Honvédot, majd ezt követően ugyanekkora meglepetés volt, hogy tükörsimán kikaptak Újpesten. A Puskás a tabellán elfoglalt helyezésénél jóval nagyobb játékerőt képvisel, és többre is hivatott csapat, ráadásul még a Pancho Arénában sincs veszítenivalója a Fradi ellen. Így pedig nincs érték a zöld-fehérekre ajánlott 1.55-szörös szorzóban, főleg, ha figyelembe vesszük azt, hogy az FTC története során eddig mindössze egyszer tudott győzni Felcsúton...

A Haladás-Vidi is egy trükkös mérkőzés lesz, hiszen a fehérváriaknak simán be kellene húzniuk a találkozót, azonban nem igazán megy nekik mostanság Szombathelyen (legutóbbi három, Vidi elleni hazai bajnokijából a Hali kettőt behúzott, egyet pedig döntetlenre adott). Mindemellett az EL-csoportkör miatt erőltetett menetben vannak, s noha papíron két hetet pihenhettek a vendégek erre a találkozóra, a meghatározó embereik különböző válogatottban szerepeltek, ez is a hazaiak malmára hajtja a vizet. Na, meg az is, hogy az Horváth Ferenc a Hali mestere, aki minden szezonban legalább egyszer, de kibabrál a Vidivel, s ez most is benne van a pakliban, avagy a fehérváriakra kínált 1.70-szeres oddsban sincs érték.

A MTK derbit vív a Honvéddal a 11. fordulóban. - Fotó: Facebook

A 11. játéknap rangadóját az MTK a Honvéddal vívja. A hazaiak a harmadik, a vendégek a második helyen állnak, s mindkét együttes győzelemmel zárta le a három meccsből álló nyeretlenségi szériáját. Az MTK a Vidi otthonában gurított egy hármast, míg a Honvéd a Diósgyőrt nyomta le. Jó kis meccsre van kilátás, már csak azért is, mert a kispesti csapat hazai találkozóit az Új Hidegkuti Nándor Stadionban vívja, vagyis nem lesz idegen számára a környezet. Így pedig a bukmékerek hiába a hazaikat hozták ki esélyesebbnek, az érték inkább a vendégekben van, főleg, hogy 3.10-szeres pénzt kínálnak rájuk.

Korábban igen komoly ütközetnek számított a Diósgyőr-Újpest, most, ha kicsit erősen akarunk fogalmazni, akkor csak és kizárólag az lesz a kérdés, hogy a lila-fehérek mennyivel tudnak győzni Miskolcon. Merthogy a hazaiak rettentő pocsék sorozatban vannak, zsinórban három vereséggel a hátuk mögött várják a találkozót, 202 perce nem lőttek gólt, ráadásul a szurkolóik is elfordultak tőlük. Az újpestiek pedig egyre jobb formában vannak, utolsó négy bajnokijukon hét egységet szereztek, a Honvéd, Debrecen, Puskás Akadémia triót lenullázták, míg a Fradi ellen vállalható vereséget szenvedtek. Összességében nem csoda, hogy a vendégek a favoritok, főleg annak tekintetében, hogy tavaly az Újpest a legutóbbi két DVTK elleni meccsét behúzta, érdemes lehet a lilák sikerébe fektetni.

A pazar formában lévő Paks Debrecenbe látogat. - Fotó: Facebook

A cívisvárosban is voltaképp rangadót rendeznek, hiszen a hetedik Debrecen a negyedik Paksot fogadja, azonban a felek közt csak két pont van. A vendégek alaposan belelendültek, hiszen az első öt kanyarban nem tudtak győzni, az azt követő öt fordulóban viszont négyszer is nyertek, s mindössze egyszer játszottak döntetlent. A Loki is mondhatni jó passzban van, hiszen legutóbbi hazai meccsén 3-1-re verte a Kisvárdát, majd pontot lopott a Groupama Arénából (igaz, ez a Paksnak is sikerült korábban). A két együttes tehát jó formának örvend, az utóbbi időkben igen gólgazdag meccseket vívtak, még egymás ellen is, avagy nem lenne meglepő, ha ez a tendencia folytatódna, s a Nagyerdei Stadion közönsége ismét gólfesztivált látna.

Végül, de nem utolsó sorban essen szó egy keleti rangadóról is, tudniillik a Kisvárda a Mezőkövesdet fogadja. A meccs tipikus háromesélyes találkozó a bukmékerek szerint, amivel egyet kell, hogy értsünk, hiszen, igaz, hogy a borsodiak hét egységgel megelőzik a szabolcsiakat, de amióta a Kisvárda felvette az NB I ritmusát, azóta komoly fejtörést okoz az ellenfeleknek. A Mezőkövesd ráadásul főleg otthon dominál, a 15 megszerzett pontjából ugyanis csak hármat gyűjtött idegenben. Mindemellett a presztízs is igen komoly tényező lesz a meccsen, így fogadásügyileg talán érdemes elkerülni ezt a találkozót.

2018-10-20;212
268681