Spanyol foci

Edzőbuktató lehet a Barca-Real Clásico

  • varin
megosztom

Nyolc meccsből négyszer-négyszer nem tudott nyerni a Real és a Barcelona. Érik az edzőváltás?

   
Barcelona Döntetlen Real Madrid
1.66 3.80 5.00
Október 28., 16:15

Nem lehet éppenséggel azzal vádolni sem a Real Madridot, sem pedig a Barcelonát, hogy a teljes bajnokságot végigverve menetelnének a bajnoki cím felé és fej-fej mellett haladnak az aranyéremhez vezető úton. Mindkét csapat pontosan annyi meccset nyert meg, amennyit nem, ráadásul a fővárosiak nemrég a BL-ben is botlottak, így alighanem mindkét tréner szempontjából rendkívül fontos lesz az október végi El Clásico, amikor is a felek a Nou Campban randevúznak.

A címben beharangozott esetleges edzőváltás szele reálisan nézve inkább a Real Madridot érinti, hiszen a katalánok tavaly dupláztak Valverde mesterrel, így ők jobban bízhatnak a vezérükben, bár amellett a tény mellett se menjünk el, hogy a Clásicót megelőzően is rangadót játszik a Barcelona, hiszen Messiék vendége a listavezető Sevilla lesz. Márpedig ha ezt a két rangadót 0-1 ponttal hozza le a Barcelona, nem csak a bajnokságban szed össze tetemesebb hátrányt, de talán Valverde alatt is meginogna a kispad.

Julen Lopetegui esetében már más a helyzet. A fővárosiak utolsó négy meccsükön úgy nem tudtak nyerni, hogy gólt sem szereztek, és a Sevilla, illetve Atlético elleni botlás még csak-csak magyarázható, de a CSZKA Moszkva és az Alavés elleni 0-1 már rettentően kínos. Persze az új trénernek nincsen könnyű dolga, a Real Madrid teljesen egyértelműen nem tudta feldolgozni Cristiano Ronaldo távozását, a csapat játéka unalmas, jellegtelen és rendkívül eredménytelen. Öröm lehet némileg az ürömben, hogy a Real a Clásicóra otthon készül, előbb a Levante, majd a Viktoria Plzen látogat a Bernabeúba, amely azért két sima sikert hozhat.

33 éve fordult elő utoljára olyan, hogy a Real Madrid zsinórban négy mérkőzésen gólképtelen maradt.

Ismerve egyébként a Real Madrid fővezérét, Florentino Pérezt, nem kell különösebben sok kudarc ahhoz, hogy menesszék a mestert - gondoljunk csak akár Benítezre, akár Ancelottira, akikkel szemben hamar elfogyott a türelem -, noha az elnök a hétvégi fiaskót követően megerősítette Lopetegui pozícióját.

Fogadni egyelőre nem lehet Lopetegui utódjára, miként olyan nagyon még az utódról sem cikkeznek a sportmédiában, ám egyelőre nem látni azt, hogy mitől változnak majd meg a dolgok a spanyol fővárosban, márpedig ilyenkor mindig az edzőváltás a végső megoldás.

[2844544] 2018-10-28 16:15:00 Barcelona - Real Madridx;
270042
megosztom