NB I

A Fradi csatárával szép summát akaszthatunk

  • ivan
megosztom

Hétvégi duplájával Davide Lanzafame átvette a vezetést a mesterlövészek rangsorában. A címvédő gólvágó végső sikere komoly kasszával kecsegtet.

Lanzafame újra élen / Fotó: fradi.hu

Hiába játszott több, mint egy órát emberhátrányban a Ferencváros, Davide Lanzafame két góljának köszönhetően megőrizte veretlenségét a Debrecen elleni (is) és a 2-2-es döntetlenjével magabiztosan őrzi vezető helyét az OTP Bank Ligában.

A Fradi olasz támadója a közel egyhónapos góltalanságát maga mögött hagyva egyre jobb formába lendül, hiszen az utolsó két fordulóban 3 góllal segítette hozzá csapatát a pontokhoz.

Lanzafame ezzel át is vette a vezetést a góllövőlistán, jelenleg 6 találattal senki nem rendelkezik rajta kívül a mezőnyben.

A Tippmixprón lehet fogadásokat kötni az NB I aranycipősére is, nem meglepő módon pedig Lanzafame vezeti a bukik erőrangsorát is. Viszont a 31 éves támadóra kínált 3-as szorzó meglehetősen csábító.

Egyrészt Lanzafame címvédő ebben a műfajban, a jelek szerint pedig a honvédos korszaka után megtalálta helyét a Fradiban is. A zöld-fehérek toronymagas esélyesei a bajnoki címnek, jó pár győzelem kinéz még a csapatnak, márpedig az első számú favorit első számú gólfelelőse mindig esélyes a gólkirályi címre.

Másrészt ha megnézzük az oddsok alapján a közvetlen riválisokat, akkor láthatjuk, hogy annyira azért nem lesz nagy a küzdelem. Legalábbis ezekkel a játékosokkal.

Például Kanta József aligha lesz gólkirály, Danilo az első 2-3 fordulóban rúgta meg a góljait, míg a paksi Hahn János sem valószínű, hogy eljut a 15 gólos határig.

Sokkal nagyobb veszélyt jelenthetnek Lanzafame gólkirályi címére csapattársai, jelesül az ukrán Petryak vagy Varga Roland. Az, hogy a Fradiban többen is felelnek a gólszerzését szintén nem erősíti a tippet, viszont az elmúlt évek tapasztalatai alapján az  NB I-ben nem is kell 20-25 gólokat lődözni a végső győzelemhez.

Érdekes a fehérvári Marko Scepovics esete is. A szerb csatár egyelőre háromgólos a bajnokságban, de komoly esély van rá, hogy ott lesz a végelszámolásnál. A három gól hátrány nem olyan vészes, egy-két jó meccsel máris felzárkózhat. Ehhez képest viszont kereken 50-szeres (!) szorzón fogadható az aranycipője.

Te kire tennéd a pénzed?

 

 

 

 

Góllövőlista és oddsok    
Játékos Gól Odds
Lanzafame (FTC) 6 3.00
Danilo (Honvéd) 5 7.50
Hahn J. (Paks) 5 7.50
Kanta (MTK) 5 7.50
Takács T. (DVSC) 5 7.50
Petryak (FTC) 4 10.00
Varga R. (FTC) 4 10.00
M. Szcepovics (MOL-Vidi) 3 50.00
268681

 

megosztom