NB II

Jelenthet valamit a hat Vasas-döntetlen?

megosztom

Sorozatban hatodik döntetlenjét játszotta az NB II-ben a Vasas. Kilenc forduló után még veretlen az angyalföldi gárda, de egyre távolodnak az éllovasok.

Egészen hihetetlen szériát produkál a tavaly az NB I-ből kieső Vasas, amely szerdán zsinórban hatodik döntetlenjét könyvelhette el a Merkantil Bank Ligában. A piros-kékek ezúttal az újonc Tiszakécske csapatával hoztak össze egy remit, amivel ugyan megőrizték veretlenségüket - a bajnokságban egyedüliként - azonban az éllovas Békéscsaba már öt ponttal elhúzott előttük.

A hat döntetlen különösen azért lehet fájó az angyalföldi drukkereknek, mert ezen meccsen többségében a Vasas állt közelebb a győzelemhez.

A széria augusztus 18-án a Csákvár elleni meccsel indult, amikor is félidei 2-0-s vezetésről sikerült 3-3-re "hozni" a meccset, majd ezt követően a Győr a 81. percben mentette ikszre a rangadót. Ezután egy Békéscsaba elleni 0-0 következett, majd Nyíregyházán a vége előtt két perccel szintén kétgólos előnyt herdált el a Vasas. A Kaposvár ellen szintén megvolt a kétgólos előny, mégis 2-2 lett a vége, szerdán a Tiszakécske ellen szintén az ellenfél mentette ikszre a meccset.

Vasas Budapest#hungary-vasas_budapest#5

A szurkolók szerint a Kis Károly vezette fővárosi alakulat hetek óta bénázik és sokan a vezetőedző képességeit firtatják. Az való igaz, hogy a mentálisan gyenge csapatoknál az edző felelőssége gyakran előkerül, márpedig a Vasas bajnoki esélyesként követte el ezt a kínos blamasorozatot.

Bár keretileg az angyalföldi gárda kiemelkedik a mezőnyből, a csapat játéka nem akar összeállni, a védelem és annak pocsék teljesítménye pedig egészen pocsék. A Vassas 9 forduló alatt 14 kapott gólnál jár, aminél rosszabb mutatóval csak a sereghajtó Cegléd (16), a 18. Kazincbarcika (15) és a Dorog (15) rendelkezik.

Balajti Ádámon nem múlik a Vasas sikere, a támadó vezeti a góllövőlistát / vasasfc.hu

A szurkolói fórumokon már megjelentek az összeesküvés-elméletek is, amelyek szerint a Vasas nem is akar feljutni az élvonalba, ezért adogatja le sorban a meccseit. Hogy ebben mennyi lehet az igazság, az véleményes, mindenesetre a Vasas jövőre megkapja az új stadionját, így nyilván jobban szeretné az élvonalban használni azt, mintsem a másodosztályban.

A bukdácsolások és a furcsa eredmények ellenére az állami bukmékernél továbbra is a Vasas az NB II bajnoki címére leginkább esélyes csapat, jelenleg 3.50-es szorzón lehet fogadni Balajti Ádámékra. A második helyen az éllovas Békéscsaba szerepel (@4.50), majd Gyirmót és Zalaegerszeg a sorrend. A szezon elején még a legnagyobb favoritok közé sorolt Nyíregyháza (@100) az oddsok alapján kiesett a versenyből, de az ETO-nak sem adnak sok esélyt.

Az NB II küzdelmei mindenesetre hétvégén folytatódnak, a Vasas a Balmazújváros ellen lép majd pályára, méghozzá idegenben. A hajdúságiakkal ezen a meccsen már nem lesz ott a vezetőedző Horváth Ferenc, aki átteszi székhelyét Szombathelyre.

Jön a hetedik Vasas-döntetlen?

Ki nyeri az NB II-t? 2018/19
Vasas 3.50
Békéscsaba 4.50
Gyirmót 5.50
ZTE 6.50
Kaposvár 7.00
Soroksár 9.00
Győr 25.00
268980

 

megosztom