Európa Liga

A Lazovics-saga szétszedte az oddsokat

  • mr.blonde
megosztom

Váratlanul és hirtelen vesztette el egyik legjobbját az EL-csoportkörre készülő Vidi, a fogadók pedig rögtön át is szabták a piacot.

Ahogy arról kedden mi is beszámoltunk, a magyar bajnok MOL-Vidi váratlanul bejelentette, hogy szerződést bontott a csapat egyik legnagyobb sztárjának számító Danko Lazoviccsal, aki ezzel befejezi aktív pályafutását.

A pletykák szerint Lazovics viselkedésével korábban is volt gondja a klubvezetésnek, a Puskás Akadémia elleni bajnoki után viszont az öltözőben összeakaszkodott egyik csapattársával, ami után vélhetően belelt a vezetőségnél a pohár.

A 35 éves támadó kulcsembernek számított a fehérvári alakulatban, 80 mérkőzésen 29 gólt és 29 gólpasszt jegyzett, így emberi tulajdonságai ellenére a pályán minden bizonnyal hiányozni fog.

A hír hallatán több fogadó is cselekvésre szánta el magát és lecsapott a lehetőségre, hiszen a Vidi körüli morál jelenlegi állapota nem fest valami pozitív képet. (Ha kíváncsi vagy például varin tippjére, akkor látogass el a Logibetre! )

Háromesélyben a Videotont egyébként elég erős favoritnak hozták ki a bukik még a múlt héten, a bet365-nél például 2.20-as oddsot kapott a BATE 3.30-as szorzójával szemben.

A nyitó értékhez képest szép lassan kúszott fel a Vidi-siker száma, szeptember 18. azonban erős nap volt, hiszen a Lazovics-bomba után több fogadóirodánál is jelentős elmozdulások történtek a szorzóknál.

A    -ön például 2.20-ről 2.80-ra szaladt fel a hazai győzelem, míg a BATE három pontja a Pinnacle-nél 3.49-ről 2.80-ra zuhant.

 

Szerinted mire lesz képes a Vidi a BATE ellen?

 

 

 

 

 

[2877416] 2018-09-20 18:55:00 Videoton FC - BATE Borisovx;
megosztom