Bulvár

Nem bírnak magukkal a malájok, tízezreket csuktak le csalások miatt

Több, mint 22 ezer embert tartóztattak le Malajziában szerencsejátékkal kapcsolatos okok miatt.

A malajziai rendőrfőkapitány minapi közlése szerint 2018-ban 12 449 eset miatt 22 300 embert vette őrizetbe vagy tartóztattak le azon akciók keretein belül, amelyek az illegális szerencsejáték-szervezők lekapcsolására irányultak.

Az így lefoglalt pénz összege 1,13 millió dollárt tett ki, ami 10 százalékkal több a 2017-es vonatkozó adatnál, amikor 900 ezer dollár "piszkos pénzt" foglalt le a hatóság. A zöldhasúak mellett több, mint 25 ezer mobiltelefont és egyéb hordozható telekommunikációs eszközöket is elkobzott a rendőrség.

A rendőrség közlése szerint a jövőben még célzottabban fogják monitorozni azokat a régiókat, ahol jelentős mértékű illegális szerencsejáték-tevékenység zajlik, ráadásul azoknak a szervezeteket is erőteljesebben ellenőrzik majd, amelyek ezen bűncselekmények felkutatását hivatottak elvégezni.

"Az illegális szerencsejáték nemcsak a társadalmat teszi tönkre, hanem a rendőrség tekintélyét is aláássa, hiszen a mi feladatunk lenne, hogy ezeket a tevékenységeket felszámoljuk" - fogalmazott a kapitány. 

A fogadási csalások és az illegális szerencsejáték-szervezők által a leginkább "fertőzött" rész a világon Ázsia és azon belül is inkább a távol-keleti, délkeleti régió. Ez a piac egyben az egyik legjelentősebb forgalmat generálja a világon, éppen ezért tettek a különböző kormányok komoly erőfeszítéseket az utóbbi időben ezen jelenségek visszaszorítására. Az INTERPOL például a nyári foci-vb után kiemelte a végrehajtó szervek hatékony munkáját, vagyis szemmel láthatóan elindult egy pozitív irányba ez a folyamat.

Általánosnak mondható probléma, hogy a legtöbb esetben valamilyen hatósági segítséget is kapnak az illegális játékszervezők, éppen ezért fontos, hogy a rendőrségen belül is megállítsák a korrupciót.

A múlt héten például a kínai Zhenjang tartományban a ningbói városi rendőrség üzemeltetett egy illegális fogadási hálózatot, amelynek felszámolása során 63 embert tartóztattak le. A hírek szerint több száz millió dollár értékű forgalmat bonyolítottak le működésük során.

Szintén a múlt héten emeltek vádat két magas rangú vietnami rendőrtiszt ellen is, akik a vádak szerint védelmet biztosítottak egy helyi illegális hálózatnak, amely több, mint 400 millió dollárt forgatott meg három év leforgása alatt.

A technikai forradalomnak köszönhetően a szerencsejáték-ipar szerte a világon rohamos tempóban erősödik, éppen ezért rendkívül fontos, hogy a játékszervezést legális módon és törvényes kereteken között történjen meg.

Egyre több és szorosabb az együttműködés a kormányok, a játékszervezők, az adatszolgáltatók és a sportszövetségek között,  amelyek segítségével a várakozások szerint egyre eredményesebben tudják majd felvenni a harcot a csalókkal szemben.

A FIFA augusztusi közlése szerint például a nyári labdarúgó-világbajnokság tiszta tudott maradni, több mint 500 fogadóirodával közös együttműködés során egyetlen manipulációra vagy bundázásra nem került sor.

Forrás: calvinayre.com