Olasz foci

Ilyet is ritkán látni, Ronaldo góljára edzett a Juventus

  • varin
megosztom

Külön időt szenteltek annak a gyakorláson, hogy a portugál önbizalmát építsék.

Továbbra is komoly beszédtémát szolgáltat Itáliában Ronaldo gólínsége. CR7 nagy tervekkel érkezett meg Torinóba, ám eddig nem sikerült áttörnie a gátat, gól nélkül áll az Öreg Hölgynél. Olasz lapértesülések szerint olyannyira meg akarják szakítani ezt a rossz szériát az itáliai iparvárosban, hogy külön edzettek Ronaldo góljaira.

A Marca statisztikái alapján kiderül, Ronaldónak elsősorban a célzásával van gond, lövései csupán 39%-a talált kaput a három mérkőzés alatt. A Juventus vasárnap a Sassuolo együttesét fogadja, márpedig ha itt is "szűz" marad a luzitán klasszis, beállítja a négy meccses góltalansági rekordját, amelyet még a Real Madrid színeiben ért el.

A spanyol lap szerint Allegriék olyannyira elszántak Ronaldo esetében, hogy a legutóbbi edzésen  külön is foglalkoztak azzal, hogy Alex Sandro és Joao Cancelo beíveléseiből gólt szerezzen a védők között Ronaldo. Allegri emellett a 4-2-3-1-es taktikáját is kezdi egyre inkább Ronaldóra szabni, amely így könnyedén átalakulhat a Ronaldo által preferált 4-3-3-ra.

A Juve új üdvöskéje mindenesetre rendesen rákészült a folytatásra, az ESPN szerint a válogatott szünetet folyamatos edzéssel és tanulással töltötte, hogy még jobban beleszokjon Allegri játékstílusába.

Ha ezek után bízol benne, hogy Ronaldo eredményes lesz a Sassuolo ellen, akkor 1.49-ért igen value fogadást köthetsz az    -en, míg a legalább két gólra 3.50-es, a legalább három gólra 10-szeres pénz reményében fogadhatsz az irodánál.

[2846876] 2018-09-16 15:00:00 Juventus - Sassuolox;
megosztom