Európa Liga

Cseh csapat lehet a sevillai úthenger következő áldozata

megosztom

Az Újpest és a Zalgiris után a Sigma Olomouc jön a sorban és az esélyek elég egyértelműnek mutatkoznak.

Érkezik a sevillai kivégzőosztag. fotó: Facebook

Az Európa Liga-selejtezőjének utolsó körében feltűnik egy-egy nagy név is, ilyen például a Sevilla, amely a cseh Olomouc vendégeként lép pályára az Andruv Stadionban.

1x2     
Olomouc Stigma Döntetlen Sevilla
9.00 5.25 1.30

A tavalyi szezon eléggé kétoldalúra sikerült a spanyolok részéről, hiszen még a Bajnokok Ligájában például a Manchester Unitedet sikerült megverniük az Old Trafford közönsége előtt, a La Ligában csak a hetedik helyre tudtak befutni. Ez szerencséjükre pont elég volt a nemzetközi kupainduláshoz, bár nincsenek hozzászokva, hogy már ilyen korán becsatlakozzanak abba.

Történetesen a korábbi többszörös EL-győztes már a második körben beszállt a küzdelmekbe, de meglehetősen könnyen vette az eddigi akadályokat –

az Újpestet összesítésben 7-1-re, a Zalgarist pedig 6-0-ra ütötték ki az andalúzok.

A tavalyi idényben két taktikust is elfogyasztott egyesület, Pablo Machín irányítása alatt úgy tűnik rendezni tudta sorait. Ezt szemlélteti a bajnokság nyitófordulójában aratt 4-1-es győzelem a Rayo ellen, amelyen az ihletett formában focizó André Silva mesterhármast ért el.

Sevilla#esp-sevilla#5

Komoly erősítés is érkezett a csapathoz Maxime Gonalons személyében, aki ugyan csak kölcsönben van, de extra dinamikát adhat a gárdának. A tapasztalt francia középpályás a Romától ment át egy évre és már alig várja, hogy a Sigma ellen debütálhasson. A sajtónak a következőket mondta. "A spanyol csapatok sokat játszanak a labdával és ez fekszik nekem, a Lyon ifi csapatában is mindig a labdatartásra helyeztük anno a hangsúlyt. Ugyanezt tapasztalom Sevillában és könnyedén tudok alkalmazkodni a csapat stílusához."

A Sigma Olomouc tehát piszok nehéz helyzetből várja az odavágót és extra terhet jelent számukra, hogy legutóbb 2009-ben jutottak be a selejtezőbe – akkor ugyan ebben a szakaszban az Everton verte ki őket. Most a harmadik körben csatlakozott a kelet-cseh egyesület, amely sokak meglepetésére simán vette az első akadályt és kettős győzelemmel, összesítésben 4-1-el verte ki a kazah Almatyt. A bajnokságban ennyire már nem rózsás a helyzet, mivel öt meccsen egy győzelem mellett három zakót és egy döntetlent könyveltek el, az előző meccsükön hazai pályán 4-1-re verte őket az Ostrava.

A Sevilla azért más kávéház, mint az Almaty és szerintünk a spanyolok már az első meccsen pontot tesznek majd a párharc kimenetelére, így hendikep vendéget húzunk a csütörtök esti odavágón.
 

  • Hendikep - Sevilla (-1) @1.90    
     
[2858511] 2018-08-23 19:00:00 Sigma Olomouc - Sevillax;
megosztom