Magyar foci

Yaya Touré és a többiek - sztárjátékosok, akik szóba jöhetnek a Vidinél

A nemzetközi kupaszereplés komoly summát jelent a Vidi számára, így a fehérvári klub játékoskeretének megerősítésének nem lehet akadálya a pénz. Vitaindító cikkünkben megnéztük, milyen rutinosabb játékosok jöhetnek szóba, mint lehetséges erősítés a magyar bajnoknál.

A svéd Malmö kiverésével biztossá vált, hogy a MOL-Vidi FC 2012 után ismét nemzetközi kupameccseket vívhat az ősszel. Egyelőre az a kérdés, hogy a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga csoportköre lesz-e a végállomás, erre pedig az AEK Athén elleni párharc után kaphatunk választ.

Bár sportszakmailag és szurkolói szempontból is mindkét lehetőség komoly előrelépést és örömet jelent, gazdasági szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy melyik sorozat jut majd a Vidinek.

Az Európa Liga és a Bajnokok Ligája között ugyanis hatalmas a különbség a pénzügyek terén, hiszen az EL-főtábla 2,9 millió, míg a BL-főtábla 15,15 millió eurós garantált pénzt jelentene a klubnak.

A bejutáson felül minden megszerzett pontot honorál az UEFA, de a differencia ezen a téren is óriási: amíg a BL-ben 2,7 millió eurót ér egy győzelem, addig az EL-ben "csak" 570 ezer eurót. A döntetlen 900 ezer illetve 190 ezer eurót ér majd.

Lehet ennek realitása? / Fotó: sport.tvp.pl

Bár a Vidi kerete magyar szinten így is bőnek mondható, a kettős terhelés okozta kihívás miatt könnyen lehet, hogy tovább erősítik a keretet a klubnál. Arról már a múlt héten beszámoltunk, hogy a fogadóirodáknál Dzsudzsák Balázs hazatérésének szorzója rohamos csökkenésnek indult, azonban azóta már kiderült, hogy a válogatott kapitánya havi 48 milliós fizetést szeretne kapni, ami könnyen gátat szabhat a transzfernek, még akkor is, ha Dzsudzsákért átigazolási díjat nem kellene fizetni.

Ez a vonal egyébkét járható út lehet a Videoton számára, hiszen jó pár szabadügynök van a piacon, viszont a garantált nemzetközi kupaszereplés miatt olyan játékosok is elkötelezhetik magukat a csapat mellett, akik eddig többre vágytak a magyar bajnokságnál.

Megnéztük a Transfermarkt oldalán, hogy kik azok a viszonylag ismertebb, értékelhető nemzetközi futballkarrierrel rendelkező játékosok, akik akár potenciális kiszemeltjei lehetnének a Vidinek. A mi listánk abszolút szubjektív, de aki csemegézne a több száz játékos közül, az itt tudja ezt megtenni.

A felsorolt játékosokért átigazolási díjat nem kellene már fizetni, ellenben a fizetésük még mindig - magyar szinten - magas lehet, de egy minőségi, rutinos játékosért talán megéri kifizetni évi néhány száz ezer eurót is.

Kit látnátok szívesen a magyar bajnokságban az alábbi játékosok közül?
Néhány ismertebb név a szabadon igazolható játékosok közül
Játékos Életkor Piaci érték
Claudio Marchisio 32 6.3M
Samir Nasri 31 5.4 M
Hatem Ben Arfa 31 4.5M
Bakary Sako 30 4.5M
Demurci Mbokani 32 4.05M
Lacina Traoré 28 2.25M
Yaya Touré 35 2.25M
Miguel Veloso 32 2.25M
Jeremy Toulalan 34 1.80M
Micah Richards 30 1.35M
Isaac Cuenca 27 1.35M
Kazegna LuaLua 27 0.9M
Patrice Evra 37 0.9M
Gabriel Agbonlahor 31 0.9M
Guiseppe Rossi 31 0.9M
Adam Nemec 32 0.7M
Zeljko Brkic 32 0.7M

sport.tvp.pl/