Tipp

Ez lehet a hétvége legjobb tippje!

megosztom

Egy NB II-es találkozó szorzóján akadt meg a szemünk, amelyre szerintünk érdemes lecsapni.

Vasárnap már a negyedik fordulót rendezik az NB II-ben, amely körből a Vasas-Csákvár mérkőzésben látunk fantáziát. Az angyalföldiek már most dominálják a bajnokságot, hiszen eddig százszázalékosak, s szerintünk nem is szakad meg Kis Károlyék pazar sorozata.

1x2    
Vasas Döntetlen Csákvár
1.57 3.75 4.75

Az NB I-ből kiesett Vasas az elvártaknak megfelelően rajtolt tehát a másodosztályban, hiszen valamennyi mérkőzését megnyerte. A csapat a sikerekből kettőt is idegenben (Budafok, Siófok) ért el, míg hazai pályán az újonc Monort fektette két vállra. Kis Károly együttese egyébként egyre inkább érett, komoly együttes benyomását kelti, egy olyanét, amelynek egyértelműen dominálnia, avagy meg kell nyernie ezt a bajnokságot.

Igaz, ez nem meglepő, hiszen messze az angyalföldi csapat rendelkezik a legerősebb és legmélyebb játékoskerettel az NB II-ben, így még az is beleférhet a gárdánál, hogy múlt héten, két játékos is hosszú időre kidőlt. Birtalan Botond és Szokol Zsolt is Siófokon szenvedett komolyabb sérülést, rájuk, illetve az előszezonban kidőlő Borbély Bálintra nem számíthat a mester. Ugyanakkor abszolút nem kell a kardjukba dőlniük a Vasas szimpatizánsoknak, hiszen ezen játékosok helyett olyanok juthatnak szóhoz, mint Bévárdi Zsombor és Szilágyi Zoltán.

A Vasas a negyedik bajnokiját is behúzhatja. - Fotó: vasasfc.hu

Ami a vendégeket illeti, a csákvári csapat jól rajtolt, hiszen három meccsen öt pontot szerzett, vagyis veretlen. Azonban Szijjártó István együttese bőven erőn felül teljesített, mivel a Transfermarkt portál szerint a harmadik leggyengébb kerete van a vendégcsapatnak az NB II-ben, ami jó részt a nyári, óriási játékosvándorlásnak köszönhető (heten jöttek, tízen távoztak).

Azonban szerintünk a gárda jó sorozata vasárnap megszakad, hiszen a vendégek négy meghatározó, alapemberükre sem számíthatnak. Nagy Zsolt (tavalyi szezonban a házi góllövőlista harmadik helyén zárt), Galambos Ádám, Sándor György (az elmúlt évadban a második legeredményesebb csákvári volt), illetve Baranyai Ádám is kidőlt a csapatból.

Mindezeknek köszönhetően a csákváriak a tisztes helytállásban bízhatnak, pláne úgy, hogy a csapat és a szurkolók ismét egymásra találtak Angyalföldön. Kis Károly eddig valamennyi mérkőzés után kiemelte, hogy mennyit köszönhet együttese a szurkolóknak, s a jó szereplésnek köszönhetően ezúttal is biztos, hogy rengeteg piros-kék szimpatizáns látogat ki a találkozóra.

Összességében tehát a Vasasnak áll ez a mérkőzés, főleg úgy, hogy az ilyen kaliberű találkozókat ráadásul hoznia is kell a gárdának hazai pályán a feljutáshoz. Mindezek tükrében a csapat sikerére pedig meglepően magas, 1.57-szeres szorzón fogadhatunk a     irodában. Ezt pedig egyszerűen nem tudjuk kihagyni, az előbb említett dolgok miatt, továbbá annak köszönhetően, hogy a magyar állami bukméker mindössze 1.45-szörös oddson méri az angyalföldiek sikerét, azt is 3-as kötésben...

  • Tipp: Vasas @ 1.57   
[2818384] 2018-08-19 19:00:00 Vasas Budapest - Csákvári FCx;
megosztom