NB I

A gólokban van érték a Honvéd-Vidin

megosztom

Az NB I ötödik fordulójának rangadóján a Honvédnak nincs veszítenivalója, a Vidi viszont nem hibázhat.

Igen komoly, presztízsmérkőzésen feszül egymásnak szombat este a Honvéd és a Vidi. 2017-ben a fővárosiak a fehérváriak ellen lettek bajnokok, míg 2018-ban ez pont fordítva történt. Ezúttal is komoly téttel bír a találkozó, amely a bukmékerek szerint háromesélyes.

1x2     
Honvéd Döntetlen Vidi
2.20 3.30 3.30

Mindez pedig annak köszönhető, hogy a Vidi még áll a nemzetközi kupaporondon, s szerdán az AEK Athén együttesét fogadja a Bajnokok Ligája playoff-körében. A piros-kékek ősszel biztos, hogy valamely nemzetközi kupa csoportkörében szerepelnek majd, mivel, ha a görögök ellen nem járnak sikerrel, az Európa Ligában vitézkedhetnek tovább.

A nemzetközi kupaszereplés pedig rányomja bélyegét a Vidi bajnoki teljesítményére, hiszen a Kisvárdát ugyan legyőzte, de a Paks és a Debrecen együtteseivel nem bírt hazai pályán (a Mezőkövesd elleni bajnokija elmaradt a csapatnak). Az elveszített négy pont pedig jelentősnek tűnik már most, köszönhetően annak, hogy a Fradi és a Honvéd is százszázalékos eddig.

A bukik szerint háromesélyes a Honvéd-Vidi rangadó. - Fotó: molvidi.hu

"A négy győzelemnek önbizalmat kell adnia, a Vidi ellen is lehet esélyünk a sikerre. Ők most is játszottak hétközben, gratulálok is nekik a továbbjutáshoz, hétvégén azonban mindenképpen nyerni szeretnénk ellenük" - mondta Gazdag Dániel, a hazaiak játékosa a honvedfc.hu-nak.

Megjött tehát a kispestiek étvágya, igaz, ilyen kaliberű csapattal még nem találkoztak a szezon során. A hazaiak érdemét ugyanakkor ez nem csökkenti, de érdemes megnézni, hogy kiket győztek le Supka Attiláék az idei bajnoki kiírásban: Haladás, Kisvárda, Paks, Mezőkövesd.

Ezen együttesek közül a kisvárdaiak újoncok, míg a többiek az előző szezonban a hetedik, a nyolcadik és a kilencedik helyen végeztek a 12 csapatos bajnokságban, s a Pakson kívül még az idény utolsó fordulójában is a kiesés elkerülése ellen küzdöttek.

Mindezeken túl a Honvéd a négy sikeréből hármat is hazai pályán, a Bozsikban ért el, amely Stadion rekonstrukciója megkezdődött, így a szombati találkozóval kezdődően a vörös-feketék az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játsszák hazai mérkőzéseiket, vagyis semleges pályán lesznek kénytelenek fogadni ellenfeleiket. Ez a Vidi malmára hajthatná a vizet, azonban vélhetően Nikolics mester nem a legjobbjait küldi pályára, a jövő heti BL-találkozó miatt.

Bár a Malmö elleni meccset követően ő is, és a csapatkapitány, Juhász Roland is megjegyezte, hogy jelenleg a Honvéd elleni találkozó a legfontosabb számukra, mivel több pontot már nem hullajthatnak a bajnokságban, főleg, ha jövőre is a BL-ben szeretnének indulni.

Mindezeknek köszönhetően egy igen kiszámíthatatlan mérkőzésre van kilátás, szerintünk bármilyen eredmény benne van a pakliban, így érdemesebb lehet gólokra fogadni. A Vidi a nemzetközi kupaszereplés alatt játszott bajnokijain (a Kisvárda ellenit leszámítva) rendre lőtt és kapott is gólt. Noha a Honvéd ellen 280 perce nem találtak be az NB I-ben, ahogy fentebb is említettük ilyen kaliberű csapattal nem találkoztak még Supkáék. Ezért pedig véleményünk szerint a mindkét csapat szerez gólt fogadási opcióban van a legnagyobb érték.

  • Tipp: Mindkét csapat szerez gólt @ 1.72    
[2808921] 2018-08-18 19:30:00 Honvéd - Videoton FCx;

A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti!

megosztom